Az Egyesült Államokban körülbelül 8 millió nő és 2 millió férfi szenved csontritkulásban. ((Magyarországon 10.000 lakosra jutó, csontritkulásban szenvedő nők száma: 534, férfiak száma:133 fő.)) A csontritkulásnak fő típusa van: elsődleges oszteoporózis, mely spontán, illetve másodlagos oszteoporózis, mely más betegségek következtében alakul ki, és az eseteknek kevesebb, mint 5%-ában észlelhető. Másodlagos oszteoporózist okozhat krónikus veseelégtelenség és bizonyos hormonzavarok (különösen a Cushing-kór, a mellékpajzsmirigy és pajzsmirigy túlműködése, a hipogonadizmus, és a cukorbetegség). Gyógyszerek is okozhatnak másodlagos csontritkulást, például a kortikoszteroidok, a barbiturátok és a görcsoldók. A túlzott alkoholfogyasztás és dohányzás ronthatja a fennálló oszteoporózist, de önmagában valószínűleg nem idézi elő.

Az elsődleges csontritkulásnak három formája ismeretes: a menopauza utáni, az aggkori és az ismeretlen eredetű oszteoporózis. A legtöbb csontritkulásban szenvedő idős nőnek kombinált, változókor utáni és aggkori oszteoporózisa van.

Menopauza utáni oszteoporózis:A változókor (klimax) utáni csontritkulást (I. típusú oszteoporózis) az ösztrogén hiánya okozza. Ez az egyik fő női hormon, mely szabályozza a nőkben a kálcium beépülését a csontba. (I. típusú oszteoporózis jelentkezhet kasztrált vagy alacsony tesztoszteron szintű férfiakban, például idős korban; de még így is hatszor gyakoribb nőkben.) A tünetek általában 51 és 75 éves kor között, a havi vérzés megszűnése után alakulnak ki, de kezdődhetnek korábban vagy később is. Bár a változókor előtt a csontvesztés fokozatos, a menopauza után felgyorsul. A csontállomány 20%-a is elveszhet a menopauzát követő 5-7 év során. Nem minden nőnél azonos a változókor utáni csontritkulás kockázata. Például az alacsony testsúly két okból is növeli a csontritkulás veszélyét:

• A vékony nők csontjai kisebbek, mint a súlyosabbaké, még 30 éves koruk körül, a maximális csonterősség idején is.
• A vékony nőkben kevesebb a test zsírtartalma is, mint súlyosabbakban, így az ösztrogén-szintjük is alacsonyabb, mert a zsírszövet az ösztrogén egyes formáit aktiválja.

A csontritkulás szempontjából legveszélyeztetettebb nők a fehér vagy halvány-bőrűek, valamint a soványak és/vagy törékeny alkatúak. A fekete és spanyol nőknél ritkábban lép fel csontritkulás, mint fehér vagy ázsiai nőkben. Ennek fő oka valószínűleg az, hogy a fekete és spanyol nők csontjai fiatalkorukban erősebbek, ezért jobban tűrik a kor és menopauza következtében kialakuló csontvesztést, mint más nők. További kockázati tényező az idős kor, a korai vagy műtét miatti menopauza, a menstruációs ciklus hiánya (amenorrea) és az anorexia nervóza.

Időskori csontritkulás:(II. típusú oszteoporózis) Oka valószínűleg a korral kapcsolatos kálcium- vagy D-vitamin-hiány, és az, hogy felborul a csont lebomlásának és az új csont képződésének egyensúlya. Az időskori (szenilis) megjelölés azt jelenti, hogy a betegség csak idősekben fordul elő. Általában 70 éves kor felett jelentkezik, és nőknél kétszer olyan gyakori, mint férfiakban. A nőknél gyakran együtt fordul elő az időskori és a menopauza utáni csontritkulás.

Idiopátiás fiatalkori csontritkulás:Ritka típusnak mondható, elnevezése arra utal, hogy okát még nem ismerjük. Gyermekekben és fiatal felnőttekben fordul elő, olyanoknál, akiknél a hormonok szintje és működése, valamint a vitaminok szintje teljesen normális, és nincs nyilvánvaló oka a csontok gyengeségének.

A csontsűrűség csökkenése lassú, különösen azoknál, akiknek időskori csontritkulásuk van, így az első időkben a csontritkulásnak nincsenek tünetei. A betegek egy részének később sincsenek tünetei.

Egy idő után azonban a csont annyit veszít sűrűségéből, hogy összeroppan vagy törik, hirtelen jelentkező, erős fájdalmat vagy fokozatosan kialakuló sajgó fájdalmat és torzulásokat okozva. A hosszú csontok, így a kar vagy láb csontjai, inkább a végeken törnek, mint középen. A gerinc (csigolyák) esetében a törés a középső vagy alsó háti szakaszon alakul ki; ezeken a csontokon oszteoporózisban különösen gyakori a törés.

A csigolyák összeroppanásos törése bármely típusú csontritkulásban előfordulhat, ezt csontritkulásos törésnek nevezik. A meggyengült csigolyák összeroppanhatnak spontán vagy kis erőbehatás eredményeként. Tartós hátfájás jelentkezhet. A fájdalom általában hirtelen kezdődik, a hát egy bizonyos területén tapasztalható, és fokozódik, ha a beteg feláll vagy járkál. A terület nyomásérzékeny lehet. Rendszerint a fájdalom és a nyomásérzékenység néhány hét vagy hónap után fokozatosan megszűnik. Ha több csigolya is összeroppan, a gerincen rendellenes görbület ("púp") alakulhat ki, mely izomfeszüléssel és nyomásérzékenységgel, valamint alakváltozással jár együtt.

Más csontok is eltörhetnek, és ehhez gyakran egy kisebb ütés vagy esés is elég. Az egyik legsúlyosabb eset a combnyaktörés, időskorban ez okoz leggyakrabban rokkantságot, emiatt veszti el a beteg az önállátó képességét. Ugyancsak gyakori a csuklótáji törés, melyet Colles-féle törésnek is neveznek, különösen a menopauza után. Ráadásul a csontritkulásban szenvedő betegeknél a csont gyógyulása is lassabb.

Kis erőbehatásra, vagy anélkül bekövetkező csonttörés esetén veti fel az orvos a csontritkulás gyanúját, különösen idősebb nőknél. A csont ásványi anyag sűrűségének mérésével a csontritkulás már a törések bekövetkezte előtt is felismerhető. Számos gyors szűrőmódszer ismeretes a csukló és a sarok sűrűségének mérésére; a legmegbízhatóbb mégis a kettős energiájú röntgensugár-abszorpciometria (rövidítve DEXA), mellyel meghatározható a csontsűrűség a legvalószínűbb töréshelyeken: a csigolyákon és csípőtájon. A vizsgálat fájdalommentes, és kb. 5-15 percig tart. Azoknál hasznos, akiknél vélhetően nagy a csontritkulás kialakulásának kockázata, és akiknél bizonytalan a diagnózis. Előnyös a kezelés eredményességének követésében is.

Laboratóriumi vizsgálatok végezhetők a vér kálcium és foszfor szintjének meghatározására. További vizsgálatokra lehet szükség az oszteoporózishoz vezető, kezelhető betegségek kizárására. Ha ilyen betegségre derül fény, a csontritkulás másodlagos.

A megelőzés általában sikeresebb, mint a kezelés - könnyebb megelőzni a csont sűrűségének elvesztését, mint helyreállítani azt elvesztése után. A megelőzés a csontsűrűség szintentartását vagy növelését jelenti, megfelelő mennyiségű kálcium és D-vitamin fogyasztásával, teherviselő tornagyakorlatokkal, és a betegek egy részénél bizonyos gyógyszerekkel.

A kívánatos mennyiségű kálcium és D-vitamin bevitele hatékony ellenszer, különösen a maximális csontsűrűség kialakulása előtt (azaz kb. 30 éves korig), de később is. Körülbelül 1500 milligramm kálcium és 400-800 egység D-vitamin ajánlott naponta. Két pohár, 200 ml, D-vitaminban gazdag tej, kiegyensúlyozott diéta és D-vitamin kiegészítés fontos, de sok nőnél kálciumpótlás is szükséges. Ehhez számos készítmény kapható; egy részük D-vitamint is tartalmaz.

A teherviselő tornagyakorlatok, például a séta és a lépcsőjárás, szintén fokozzák a csont sűrűségét. Nem fokozzák viszont a csont sűrűségét azok a gyakorlatok, melyek során nem kell a testsúlyt megtartani, például az úszás. A testmozgás ugyancsak fontos az egyensúly fejlesztésében, mellyel megelőzhető az elesésből származó törés. Érdekes, hogy menopauza előtti nőkben a nagyfokú testedzés, mint atléták esetén, a csontsűrűség kismértékű csökkenését idézheti elő, mert a túlzott mozgás csökkenti a petefészkek ösztrogén termelését.

Megelőzésére a biszfoszfonátok, például az alendronát és rizedronát, alkalmazhatók önállóan vagy nőknél ösztrogénpótló kezeléssel együtt.

Az ösztrogénpótló kezelés nőknél elősegíti a csont sűrűségének szintentartását. A kezelés a változókor után 4-6 éven belül elkezdve a leghatásosabb, de később is képes még a csontvesztést lassítani és a törés veszélyét csökkenteni. A hormonpótló kezelés alkalmazása menopauza után gondos körültekintést igényel, mert mellékhatások fordulhatnak elő, és megnő például a méhrák és kismértékben az emlőrák kockázata is. Az ösztrogén kiegészítése progeszteronnal a méhrák kockázatát csökkenti, de az emlőrákét nem.

A raloxifen egy ösztrogén hatású készítmény, mely az ösztrogénnél ugyan kevésbé hatásosan gátolja a csontvesztést, de az ösztrogéntől eltérően nincs káros hatása az emlőkre és a méhre. A raloxifent olyan betegekben alkalmazzák, akik nem szedhetnek, vagy nem akarnak ösztrogént szedni.

A kezelés célja a csontsűrűség növelése. Az első lépés a megfelelő mennyiségű napi kálcium és D-vitamin fogyasztás vagy bevitel.

A biszfoszfonátok (alendronát és rizedronát) bármely típusú oszteoporózis megelőzésére és kezelésére alkalmasak. Kimutatták, hogy hatásukra nő a csontállomány a csigolyákban és a csípőtájon, és csökken a törések gyakorisága. A biszfoszfonátokat felkeléskor, egyben kell lenyelni egy egész pohár vízzel (150-200 ml), és utána 30 percig nem szabad enni, más folyadékot fogyasztani, vagy gyógyszert bevenni. Mivel ingerelhetik a nyelőcső nyálkahártyáját, a gyógyszer bevétele után legalább 30 percig nem szabad lefeküdni, ezt követően is csak evés után.

Bizonyos esetekben, így nyelési nehézségben, a biszfoszfonátok nem szedhetők szájon keresztül. Ezen betegeknek egy másik biszfoszfonát, a pamidronát adható intravénásan. Továbbá nem alkalmazható a szer bizonyos nyelőcső vagy gyomorbetegségekben, terheseknél és szoptató anyáknál, alacsony kálcium vérszintű és súlyos vesebetegségben szenvedő betegeknél.

Mind a férfiak, mind a nők számára ajánlott a kálcium és D-vitamin pótlás, különösen, ha a vizsgálatok nem megfelelő kálcium felszívódást mutatnak. A férfiak esetében ösztrogén kezelésnek nincs értelme, de a tesztoszteronpótló kezelés hatásos lehet, amennyiben tesztoszteron szintjük alacsony. A biszfoszfonát kezelés is eredményt hozhat.

A kalcitonin, mely a csontlebomlást gátolja, szintén alkalmazható, főként azoknál a betegeknél, akiknek a csigolyájuk tört el, és nagy fájdalmaik vannak. A gyógyszer adható injekció és orrspray formájában is. Alkalmazásakor a vér kálcium szintje csökkenhet, ezt időnként ellenőrizni kell.

A naponta, kis adagban, injekciós formában adott parathormon növeli az új csont képződését, a csontsűrűséget, és csökkenti a törések valószínűségét. Ez az ígéretes gyógyszer még nem hozzáférhető.

A fluorid bevitele szintén növelheti a csont sűrűségét. Azonban az így kialakuló csont rendellenes és törékeny lehet, ezért szedésük általánosan nem ajánlott. Az újfajta fluoridok, melyek nem hatnak károsan a csont minőségére, még vizsgálat alatt állnak.

A csontritkulás miatt bekövetkező töréseket kezelni kell. A combnyak töréseinél gyakran ültetnek be részleges vagy teljes protézist. A törött csuklót begipszelik, vagy műtéttel teszik helyre. A csigolyák összeroppanásos törésére, mely súlyos hátfájással jár, a hátat támasztó gyógyfűzőket alkalmaznak.

Az összeroppant csigolyák helyreállíthatók csigolyaplasztikával. A csigolyánként 1 órás beavatkozás során polimetilmetakrilátot (PMMA) - egy akril "csont cementet" - fecskendeznek be az összeroppant csigolyákba, mely enyhíti a fájdalmat és csökkenti a deformitást. A kifoplasztika hasonló eljárás, melynek során egy ortopédiai ballont használnak a csigolyák eredeti alakjának helyreállítására, majd ezután fecskendezik be az akril csont cementet.