A fájdalom a legjellemzőbb tünet. Törés esetén a fájdalom terhelésre fokozódik, például, ha a beteg megpróbál lábra állni végtagsérüléskor. A törés környezete nyomásérzékeny is. Néhány órán belül a környező lágyrészek megduzzadnak. A végtag működése kórossá válik, így a kar mozgatása, lábra állás vagy a kéz ökölbe szorítása nagyon fájdalmas. A beszélni nem képes személyeknél (például nagyon kis gyermek, fejsérült, demens idős beteg) a törés egyetlen jele az lehet, hogy a beteg nem hajlandó mozgatni a végtagját. Patológiás (kóros) törések esetén gyakran folyamatosan erősödő fájdalom kezdődik hetekkel a bekövetkező törés előtt.

Zárt törés esetén (a bőr nem nyílik meg) belső vérzés jelentkezhet. A vérzés magából a csontból vagy a környező lágyrészekből származik. A vér megtalálja útját a felszínre, véraláfutást okoz, mely először lilás-fekete, majd lassan zölddé és sárgává válik, ahogy a vér lebomlik és felszívódik a szervezetben. A törés helyétől igen távol is megjelenhet a vér, és néhány hétbe telik, míg teljesen felszívódik. Átmeneti fájdalmat és merevséget okozhat a környező szövetekben. A válltáji törések esetén az egész kar is bevérezhet, fájdalmassá válhat a könyök és a csukló. Bizonyos esetekben, különösen csípőtáji töréseknél, a környező szövetekbe történő jelentős mennyiségű vérvesztés vérnyomásesést idézhet elő.

A törés teljes terhelhetőséget engedő gyógyulása után is a mozgás rendszerint panaszt okoz. Így, bár a törött csukló 2 hónap után elég erős bizonyos erőkifejtésre, még nem teljesen jött helyre, és még egy évig fájdalom jelentkezhet erőteljes szorításkor. Erősebb fájdalom és merevség is kialakulhat, ha hideg, nedves vagy viharos az időjárás.

A legtöbb törés kevés problémát okozva gyógyul. Azonban, néha még megfelelő kezelés mellett is, súlyos szövődmények jelentkeznek.

Kompartment-szindróma:A kompartment-szindróma súlyos, végtagot veszélyeztető állapot, melyet a törés vagy zúzódás miatt sérült izmok túlságos duzzanata okoz. Az izmokat rostos hüvely veszi körül, mely zárt rekeszt (kompartmentet) képez. A sérült izom megduzzad; ha a duzzanatt jelentősen korlátozza az izom hüvelye, és ezen felül még a gipsz is, az izomszöveten belül a nyomás megemelkedhet. Ez a nyomásemelkedés csökkenti az izmot oxigénnel ellátó véráramlást. Ha az izom túl sokáig szenved oxigénhiányt, további izomkárosodás jelentkezik, mely további duzzanathoz és még magasabb szöveti nyomáshoz vezet. Csupán néhány órán belül végleges izom- és a környező lágyrészek károsodása és elhalása következhet be.

Az orvos akkor gondol kompartement-szindrómára, ha a beteg törés után rögzített végtagjában egyre nagyobb fájdalomról panaszkodik, ujjai mozgatására fájdalmat jelez vagy sérült végtagja zsibbad. A kompartement-szindróma diagnózisát az izmokban lévő nyomást mérő eszközzel lehet megerősíteni.

Tüdőembólia:A tüdőembólia során egy tüdőartériát csaknem mindig hirtelen egy embólus (vérrög) zár el, mely a vérárammal kerül a tüdőbe, többnyire az alsó végtag mélyvénás rendszeréből. A tüdőembólia a súlyos csípőtáji- és medencetöréseknek leggyakoribb halálos szövődménye. A csípőtáji törötteknél a tüdőembólia kockázata igen magas, több ok miatt: a végtag sérülése, az órákig vagy napokig tartó mozgásképtelenség, és a törés körüli duzzanat miatt, mely akadályozza a véráramlást a vénákban. A csípőtáji törés miatt elhalálozottak egyharmada tüdőembóliában hal meg. Lényegesen kevesebb tüdőembólia jelentkezik lábszár- és lábtörések esetén, és nagyon ritkán a felsőtest csontjainak törésekor.

Az orvos sokféle tünet esetén gondolhat tüdőembóliára, mint pl.: a mellkasi fájdalom, a köhögés és a légszomj. Az embólia igazolása mellkasröntgennel, EKG-val és egy- vagy többféle képalkotó vizsgálattal történhet.

A röntgenfelvétel a legfontosabb diagnosztikai eszköz törés esetén. Nemcsak a törést mutatja ki, hanem a törtvégek elmozdulását is. A kis vagy elmozdulás nélküli töréseket nehéz lehet észrevenni a szokásos röntgenfelvételeken, ezért időnként kiegészítő, speciális szögből készített felvételekre van szükség. A rejtett- vagy stressz-törések napokkal vagy hetekkel később mutatkoznak meg tisztán a röntgenen. Kóros eredetű (patológiás) törések esetén a röntgenfelvételen látható kóros csonteltérések, mint a fertőzés, jóindulatú daganatok vagy rák okozta lyukas (lítikus) területek jelenléte segít a kórisme felállításában.

Komputertomográfia (CT) és mágneses rezonancia vizsgálat (MRI) olyan eltéréseket is képes megmutatni, mely a szokásos röntgenfelvételeken nem látszanak. A CT kimutatja a törött ízületi felszín apró részleteit vagy más csontok által fedett, rejtett töréseket. Az MRI megmutatja a csont körüli lágyrészeket, mellyel a közeli inak és szalagos sérülései vagy rosszindulatú daganat igazolható. Az MRI-vel láthatók a csontszerkezeti elváltozások (duzzanat vagy zúzódás), és rejtett törések is, még a röntgenfelvételen való megjelenésük előtt.

A csont-szcintigráfia egy képalkotó eljárás, mely olyan radioaktív anyagot (technécium-99m-mel jelzett pirofoszfátot) használ, melyet bármely gyógyuló csont felvesz. Segítségével kimutathatók rejtett törések is 3-5 nappal a sérülés után. Patológiás törés gyanúja esetén a csont-szcintigráfia segít a többi csont olyan kóros eltéréseinek kimutatásában, melyek esetleg még nem okoznak tüneteket.

A törés a beteg fájdalma és mozgáskorlátozottsága miatt azonnali ellátást igényel. Az első sürgősségi ellátás után rendszerint további kezelés szükséges, rögzítés gipsszel vagy húzással, vagy műtéti úton.

A gyermekkori töréseket gyakran másképpen kezelik, mint felnőtteknél, mert a csontok kisebbek, hajlékonyabbak és kevésbé törékenyek, és ami a legfontosabb: még nőnek. A gipsz vagy húzásos rögzítést gyakran előnyben részesítik a műtéti kezeléssel szemben, hogy a növekedési zóna ne sérüljön.

Kezdeti kezelés:Ha törésre van gyanú, orvost kell hívni, aki eldönti, hol részesüljön a beteg megfelelő kezelésben. Ez a sérülés súlyosságától függ. Például kisebb csukló- és válltáji törések baleseti szakrendeléseken kezelhetők. A csípőtáji törött beteget a nagy fájdalom és mozgásképtelenség miatt mentővel kell olyan kórházba szállítani, ahol a műtéti kezelés lehetősége rendelkezésre áll.

A nyílt töréseket azonnal meg kell operálni, hogy a sebet gondosan kitisztítsák és bezárják. A kiterjedt bőr-, izomvesztéssel és a csont vérellátásának károsodásával járó nyílt törések a legsúlyosabbak és a legnehezebben kezelhetők.

A legtöbb zárt törés esetében a gipszrögzítés vagy a műtét 1 hétig is halasztható anélkül, hogy ez a hoszszú távú gyógyulást veszélyeztetné. Általában nincs értelme a várakozásnak, mert a beteg szenved a fájdalomtól és mozgáskorlátozottságtól, amíg nincs ellátva. Orvoshoz indulás előtt a beteg egy ideiglenes sínnel, felkötéssel vagy párnával rögzítse és támassza meg a sérült végtagot; a duzzanat csökkentéséhez emelje a végtagot a szív szintjére; jegeléssel a fájdalom és a duzzanat csökkenthető; fájdalomcsillapítóként csak paracetamol alkalmazandó. Aszpirin és más nem-szteroid gyulladáscsökkentők (NSAID) nem ajánlottak vérzést fokozó hatásuk miatt.

Az orvos is javasolhatja a duzzanat csökkentése céljából a sérült kar vagy láb további felemelését. Felső végtagtörésnél a felpolcolásra párnák használhatók. Az alsó végtag törései esetén időnként laposan kell feküdni és végtagot párnára fel kell polcolni. Az orvos a normális, nem sérült végtaggal összehasonlítja törött oldal duzzanatát, és ennek alapján rendeli el, milyen hosszan és gyakran van szükség a felpolcolásra. A gyógyulás folyamán később, nappal üléskor vagy járáskor rugalmas harisnya viselése segít a duzzanat megelőzésében.

Rögzítés:A legtöbb törés nem igényel műtétet. ((Európában, így Magyarországon is az operatív töréskezelést az itt leírtakkal szemben sokkal gyakrabban végzik. Ízületbe hatoló töréseket, nagy csöves csontok töréseit, a csípőtáji töréseket, a törtdarabok széthúzásával járó térdkalács és könyöktáji töréseket, a nyílt töréseket, a politraumatizáltak töréseit műtéti úton kezelik. A műtét lehetővé teszi az ízületi felszínek pontos helyreállítását, a sérült mielőbbi mobilizálását, a végtagok rövid ideig tartó rögzítését, korai mozgatását. Így jobb funkcionális eredmény érhető el, idős embereknél pedig a mielőbbi talpraállítás életmentő. A műtéti kezelésnek is természetesen van szövődménye, leggyakrabban a fertőzés, zárt töréseknél a súlyosabb fertőzés veszélye 1-2%.)) A törések legtöbbször felkötéssel vagy gipsszel rögzítve megfelelően gyógyulnak. Az elmozdult töréseket rögzítés előtt helyre kell tenni (eztrepoziciónakhívják). Kisebb törések (pl. ujjak vagy csukló) helyretételéhez helyi érzéstelenítő injekcióra, például lidokainra lehet szükség a fájdalom kiküszöbölésére. A kar, a váll, az alsó végtagok nagyobb elmozdult törései esetén általános vagy gerincvelői érzéstelenítésre szorulhat a beteg; ezt fedett helyretételnek nevezik.

A sín egy hosszú, keskeny gipsz vagy üvegszál lap, melyet pólyával vagy ragtapasszal helyeznek fel. A lap nem veszi körül teljesen a végtagot, így a szöveti duzzanatnak megfelelően bizonyos tágulást enged. Ezért sínt gyakran használnak a törések kezelésének elején. ((Ezt a sínt is fel kell lazítani, a betegnek a gipszelőből való távozása előtt minden pólyamenetet fel kell vágni a gipsz megkötése után és újrapólyázni. Másnap a végtag keringését ellenőrizni kell.)) Ujjtöréseknél általában habszivaccsal borított alumínium sínek használatosak.

A felkötés sok váll- és könyöktörés esetén önmagában is elegendő támaszt biztosít. A kart a saját súlya húzza lefelé, mely segíti a válltáji törések helyben tartását. Egy törzs körüli kötéssel kiegészítve megelőzhető a kar kilengése, különösen éjszaka. A felkötés mellett a kéz korlátozottan használható is.

A körkörös rögzítést vízzel érintkezve keményedő gipsz vagy üvegszál csíkok körbepólyálásával készítik. A gipszet gyakran alkalmazzák elmozdulásos törések első rögzítésénél. Jól alakítható és ritkán okoz fájdalmas feltöréseket a test és a gipszrögzítés találkozási pontjainál. Egyébként az üvegszál erősebb, könnyebb és tartósabb. Mindkét rögzítési formát puha vattaszerű anyaggal bélelik ki, mely a bőrt védi a nyomástól és dörzsölődéstől. Ha a körkörös rögzítés nedves lesz, gyakran lehetetlen teljesen kiszárítani a bélést; ez a bőr felpuhulásához és felázásához (macerációhoz) vezethet. Már részben gyógyult töréseknél lehetséges egy különleges, költségesebb és kevésbé védőhatású, vízhatlan bélést használni.

A körkörös rögzítést, felhelyezése után (különösen az első 24-48 órában) lehetőség szerint ajánlott a szív magasságában tartani a duzzanat csökkentésére. Az ujjak rendszeres hajlítása, nyújtása, vagy a lábujjak mozgatása segíti a vér kiürülését a végtagból, így megelőzve a duzzanatot. Az idővel nem javuló vagy fokozódó fájdalom, feszülés vagy érzéskiesés esetén azonnal orvoshoz kell fordulni. Ezen tünetek esetleg egy kezdődő felfekvés vagy kompartment szindróma jelei lehetnek.

A gyermekekben a törések sokkal gyorsabban és tökéletesebben gyógyulnak, mint felnőttekben. A legtöbb törés után néhány évvel a röntgenfelvétel csaknem normálisnak látszik. Emellett a körkörös rögzítés után gyermekeknél ritkábban alakul ki ízületi merevség és még ízületet érintő törés esetén is valószínűbb, hogy a teljes mozgás visszatér.

Idősek rendszerint lassabban gyógyulnak, mint a fiatalok. Idős betegeknél a törések lényegesen rontják a normális mindennapi tevékenységet. A csökkent erő, hajlékonyság és egyensúly mellett a beteg önállósága evéskor, öltözködéskor, fürdéskor, sőt még járáskor is korlátozódik (ha járókát kell használnia). A nem használt izmok megmerevednek, elgyengülnek és ez további állapotromláshoz vezet. A nővérek és gondozók feladata segíteni az időseknek, hogy viszszanyerjék a mindennapi tevékenységek elvégzéséhez szükséges képességüket.

Idős emberek rossz keringéssel hajlamosabbak felfekvésekre, ha a sérült végtag gipszben van. A bőrt a gipsszel érintkező (kontakt) pontokon - különösen a sarkakon - ki kell párnázni, és szorosan figyelni kell a feltörés bármilyen jelét. A nővéreknek és gondozóknak rendszeresen mozgatni kell az idősebb betegeket, hogy elkerüljék a megmerevedést. Például tartós üléskor a csípő és térd hajlított helyzetben rögzülhet. Az elmerevedés megelőzhető időnként felállással és sétálással, vagy ágyban fekvő betegnél, ha a nyújtott lábbal hanyattfekvést hajlított térddel üléssel váltogatják.

Az alsó végtag töröttek műtét után általában egy ideig mankóval vagy járókerettel kezdenek járni. Időnként kiegészítő rögzítés is szükséges. A gyógyulás napoktól hetekig-hónapokig tarthat, a töréstől függően. Felső végtag töröttek hasonló kezdeti mozgáskorlátozottságon esnek át.

Az ágyhozkötöttség természetes következményei az lemerevedés és legyengülés. Egy gipsszel rögzített ízület minden héttel kötöttebbé válik, és végül elvész a teljes hajlítás és nyújtás képessége. Súlyos izomsorvadás (atrófia) is kialakulhat. Például az alsó végtagon egy magas körkörös gipsz néhány hetes viselése után a comb és gipsz közti korábban szűk résbe többnyire befér a beteg keze is. Különösen szembetűnő az izomatrófia következtében kialakuló gyengeség a rögzítés eltávolítása után.

A naponta végzett teljes bemozgatás és izomerősítő gyakorlatok segítenek a merevség oldásában és az erő visszanyerésében. A törés gyógyulása alatt a gipsszel nem rögzített ízületek mozgathatók. A rögzített ízületeket a törés gyógyulásáig és a gipsz eltávolításáig nem lehet tornáztatni. A gyakorlatok végzése közben tekintettel kell lenni a sérült végtagra és kerülni kell a túlzott megerőltetést. Passzív tornára van szükség (melynek során a gyógytornász mozgatja a testrészt), ha az izmok túlságosan gyengék a saját mozgáshoz vagy az erős izomösszehúzódás a törés elmozdulásával fenyeget. Legvégül, a sérült végtag teljes erejének visszanyeréséhez a nehézségi erő és súly ellen végzett aktív torna szükséges (amikor a beteg a saját izomerejét használja).