MSD Orvosi kézikönyv a családban, Főszerkesztő: Mark H. Beers, MD
Kereséshez »
Tartalomjegyzékhez »
Balesetekhez társuló sérülések
A gerincvelő baleset során elszakadhat, zúzódhat (tompa sérülés) vagy összenyomódhat
(eltört csontok, duzzadás vagy vérzés miatt).
A gerincvelő felépítése miatt a károsodott szakasz alatti működések kiesnek. Ha a
gerincvelő a hát közepe táján súlyosan sérül, a karok működése normális marad, ellenben
a lábak megbénulhatnak. Az érintett területen többnyire mind érzészavar, mind az
izomműködés zavara megfigyelhető.
A gerincvelői (saját) reflexek, melyeket az agy nem szabályoz, a sérülés alatt
fokozódnak. Például a térdreflex, amelyet a reflexkalapáccsal közvetlenül a térdkalács
alá mért ütéssel váltanak ki, melynek következtében a lábszár előrelendül. A gerincvelő
sérülésekor ezek a reflexek fokozódnak, a lábak spasztikus bénulása alakulhat ki
esetenként az alsó végtagok izmainak a rángásaival: a saját reflexek által szabályozott
izmok feszessé, merevvé válnak és időről-időre az izmok összerándulnak.
A bénulás és az érzéskiesés részleges vagy teljes, továbbá átmeneti vagy maradandó
lehet. A gerincvelőt megszakító vagy az idegpályákat roncsoló sérülés maradandó
károsodáshoz vezet, míg a gerincvelő ütődésével járó tompa sérülés kiesési tünetei
átmenetiek lehetnek, és napok, hetek, hónapok alatt rendeződhetnek. A gyógyulás
valószínűbb azokban az esetekben, amikor a bénulás nem teljes, és a mozgás vagy az
érzékelés a sérülést követő egy héten belül visszatér. Amennyiben a működés 6 hónapon
belül nem tér vissza, a tünetek tartósan megmaradnak.
A sérülés miatt legyengült, béna betegekben nagy a kockázata a felfekvés, a húgyúti
fertőzések és a tüdőgyulladás szövődményeinek.
Kezelés
Az elsődleges cél a további károsodás megelőzése. A sürgősségi ellátást végző
személyzetnek nagyon elővigyázatosnak kell lennie, ha a gerincvelő sérülésére van
gyanú. A sérültet rendszerint rögzítik, és vákuummatracba helyezik, hogy elkerüljék a
mozgásokat. A gerincvelő sérülésekor a gerinc kis elmozdulása is növeli a maradandó
bénulás lehetőségét.
Rendszerint azonnal kortikoszteroid injekciót (pl. metil-prednizolon) adnak, hogy a
sérülés környezetében kialakuló duzzanatot megelőzzék. Ezeknek a szereknek az adását a
sérülést követő 8 órán belül meg kell kezdeni ahhoz, hogy hatásosak legyenek, és
mintegy 24 órán át folytatni kell. Izomlazítók (pl. ciklobenzaprin) és
fájdalomcsillapítók (pl. ibuprofen) adhatók a fájdalmas izomösszehúzódások kezelésére.
A gerincet törés vagy másféle sérülés esetén, sebészileg acélrudakkal lehet
stabilizálni, és így a mozgás következtében nem lépnek fel újabb sérülések. Az
idegsebészek eltávolítják a gerincvelő környéki csontszilánkokat és vérgyülemeket.
A gerincvelő sérülés gyógyulása alatt a szövődményeket csak szakképzett és gondos
ápolással lehet elkerülni. A felfekvések 
elkerülhetők,
ha a beteg bőre, száraz és tiszta, és a beteget gyakran forgatják. Szükség esetén
speciális ágy, ún. Stryker-keret is használható. Ez az ágy úgy állítható, hogy a
nyomás áttehető a elölről hátulra, vagy a beteg egyik oldaláról a másikra.
Mozgásképtelenség esetén, hólyagkatéterre van szükség, melyet sterilen vezetnek fel. A
tüdőgyulladás kockázatának csökkentésére a gyógytornászok és az ápolószemélyzet mély
légző gyakorlatokat tanít meg a betegnek, és bizonyos testhelyzetek felvételével a
tüdőben felgyülemlett váladék kiüríthető (poszturális drenázs).
A funkcióképtelen, mozgásképtelen beteg erős érzelmi támogatást igényel, hogy a
depressziót és önértékelési zavarokat leküzdhesse. A beteg jobban meg tud birkózni a
tragédiával, ha pontosan tudja, mi történt vele, és mi várható a közeli és a távoli
jövőben. Fizio- és foglalkozás terápiával az
izomműködés részben megőrizhető. A terapeutáktól a beteg olyan készségeket sajátíthat
el, melyekkel a pótolhatja a kiesett működéseket. A legtöbb esetben az együttérző és
szakképzett ápolás, a lelki gondozás, a családtagok és közeli barátok érzelmi
támogatása hathatós segítséget jelent. A pszichés gondozás a családtagoknak is segít.
