MSD Orvosi kézikönyv a családban, Főszerkesztő: Mark H. Beers, MD
Kereséshez »
Tartalomjegyzékhez »
Pánikrohamok és pánikbetegség
A pánik heves, rövid időtartamú, testi
tünetekkel kísért extrém szorongás.
Pánikrohamok bármely szorongásos zavar esetén előfordulhatnak, általában a zavar fő
jellegzetességével kapcsolatos helyzetekben. Például ha valaki, aki fél a kígyóktól,
kígyóval való találkozáskor pánikba eshet. Ezek a szituációs pánikrohamok azonban
különböznek azoktól a spontán, indokolatlan esetektől, amiket pánikbetegségként
definiálhatunk.
A pánikrohamok gyakoriak, a felnőtt népesség egyharmadánál évenként fordulnak elő.
Nőknél 2-3-szor gyakoribb a pánikroham vagy pánikbetegség. A legtöbb ember kezelés
nélkül is felépül, néhányuknál viszont pánikbetegség alakul ki. A pánikbetegség adott 12
hónapos perióduson belül a népesség mintegy 2%-ában fordul elő. Általában a serdülőkor
végén vagy a felnőttkor elején jelentkezik.
Az alábbi tünetek közül legalább négy hirtelen fellépése esetén beszélhetünk
pánikrohamról:
- ellkasi fájdalom vagy kellemetlen érzés
- ulladás
- zédülés, bizonytalanság, ájulásérzés
- alálfélelem
- élelem a megőrüléstől vagy a kontroll elvesztésétől
- alótlan, különös érzelmek, elszakadás a környezettől
- irtelen fázás vagy forróság
- ányinger, gyomorfájás, hasmenés
- sibbadás vagy szúró fájdalom
- zívdobogás, felgyorsult szívverés
- égzési nehézségek vagy fulladásérzés
- zzadás
- eszketés
A tünetek 10 percen belül tetőznek, és általában perceken belül el is múlnak, az orvos
számára semmilyen megfigyelési lehetőséget nem hagyva, kivéve a beteg félelmét egy
következő rémítő rohamtól. Mivel a pánikrohamok néha váratlanul, minden ok nélkül
jelentkeznek, különösen pánikbetegség esetén, a rohamot elszenvedő személy előre aggódik
a következő roham miatt - ezt az állapotot anticipátoros szorongásnak nevezzük - és
elkerüli azokat a helyeket, ahol az előző rohamok zajlottak.
A pánikrohamban sok létfontosságú szerven - szív, tüdő, agy - érezhet tüneteket a
beteg, ezért gyakran komoly egészségkárosodástól fél, és orvoshoz fordul, illetve a
kórház sürgősségi osztályára megy, ahol azonban pontos diagnózis nem mindig állítható
fel, a kezelés hiánya pedig további aggodalmat okoz. Bár a pánikrohamok - néhány esetben
rendkívüli mértékben - kellemetlenek, nem veszélyesek.
Pánikbetegség diagnózisát akkor lehet felállítani, ha a beteg legalább két váratlan,
ok nélküli pánikrohamot élt át, és ezt a következő rohamtól való félelem legalább 1
hónapon át követi. A rohamok gyakorisága rendkívül változó, néhány betegnél hónapokon
keresztül heti vagy akár napi gyakorisággal fordulhat elő, míg másoknál napi több roham
is jelentkezik, majd több hetes vagy hónapos panaszmentesség következik.
Kezelés
Ha a pánikroham nem pánikbetegség, hanem valamilyen szorongásos zavar részeként lép
fel, továbbá ha ismétlődő pánikrohamok és anticipátoros szorongás fordulnak elő,
szakszerű kezelés nélkül is gyógyulás következhet be. Másoknál a pánikbetegség éveken
keresztül hullámzó lefolyású.
A pánikbetegségben szenvedők könnyebben elfogadják a kezelést, ha megértik, hogy
betegségükben testi és pszichológia okok egyaránt szerepet játszanak, és ezek
mindegyikének szükséges a kezelése. A gyógyszeres és viselkedésterápiás kezelés
általában biztosítja a tünetek megfékezését.
A pánikbetegség kezelésére szolgáló gyógyszerek között antidepresszánsok és
szorongáscsökkentő szerek - például benzodiazepinek - állnak rendelkezésre. A legtöbb
antidepresszáns - a triciklikus antidepresszánsok, a monoaminoxidáz gátlók
(MAO-gátlók) és a szelektív szerotonin visszavétel gátlók (SSRI-k) - hatásos a
kezelésben. 
A benzodiazepinek gyorsabban hatnak, mint
az antidepresszánsok, azonban gyógyszer-függőséget, továbbá álmosságot, koordinációs zavarokat és a reakcióidő megnyúlását okozhatják. Az
SSRI-k használata ajánlott a többi antidepresszánssal és a benzodiazepinekkel szemben,
mert hatékonyságuk megegyezik, kevesebb mellékhatással kell azonban számolni, az
álmosság jóval kisebb mértékű, és függőség sem alakul ki.
Amennyiben a gyógyszer hatásos, megakadályozza a rohamokat, vagy nagyban csökkenti
azok gyakoriságát. A gyógyszer szedését hosszú időn át kell folytatni, mivel a
pánikrohamok a gyógyszeres kezelés abbahagyása után gyakran visszatérnek.
A félelmek megszüntetésében gyakran segít a feltáró terápia. Ennek során a beteget
ismételten olyan helyzetbe hozzák, ami pánikrohamot okozhat. A terápiát mindaddig kell
folytatni, míg a beteg kellőképp kényelmesen nem érzi magát a szorongás kiváltására
alkalmas szituációban. Emellett azoknál a betegeknél, akik félnek a roham során
esetleg bekövetkező ájulástól, olyan gyakorlatot kell végeztetni, ami során a beteg
egy széken forog vagy szaporán lélegzik (hiperventillál), amíg úgy nem érzi, hogy
elájul. A gyakorlat segítségével a betegek megértik, hogy a pánikroham során nem
fognak elájulni. A lassú, mély lélegzés gyakorlása (respirációs szabályozás) sok olyan
betegen segít, akiknél hiperventilláció fordul elő.
Az oktatást és a tanácsadást magában foglaló támogató pszichoterápia szintén nagyon
fontos szerepet játszik, mivel a terapeuta általános információkat tud adni a betegség
természetéről, kezeléséről, a javulás esélyeiről. Ezen kívül az orvossal kialakuló
bizalmas kapcsolat is támogatást nyújt.
