Paranoid személyiség: A paranoid személyiségűek másokkal szemben bizalmatlanok, gyanakvóak. Gyanakvásuk annak ellenére is felébred, hogy csak kevés, netán semmilyen bizonyíték nem áll rendelkezésükre arról, hogy valaki ártani akar nekik, megtorlásuk bármikor várható. Ez a viselkedés többnyire elutasítást vált ki a többi emberből, ezért a beteg igazolódni látja eredeti gondolatait. Kapcsolataik általában hűvösek, távolságtartóak.

A paranoid személyiségűek gyakran jogi eljárást kezdeményeznek mások ellen, főleg ha azokkal szemben "igazságos" dühöt éreznek. A konfliktusban betöltött szerepükkel nincsenek tisztában. Ugyan általában magányosan dolgoznak, ennek ellenére munkájukat rendkívül hatékonyan, lelkiismeretesen végzik.

A valamilyen rendellenesség vagy rokkantság (például süketség) miatt a közösségből kilógó emberek hajlamosabbak másokban önmaguk elleni negatív gondolatokat vagy viselkedést gyanítani. Ez a gyanakvás még nem bizonyíték a paranoid személyiségre, hacsak az nem párosul a másokban való rosszindulatot feltételező magatartással.

Skizoid személyiség:A skizoid személy befelé forduló, visszahúzódó és magányos. Érzelmileg hűvös, társadalmilag távolságtartó. Gyakran elmerül saját gondolataiban és érzelmeiben, fél mások közelségétől, közvetlenségétől. Keveset beszél, inkább álmodozik, az elméleti eszmefuttatásokat jobban kedveli a gyakorlati cselekvésnél. A fantáziálás gyakori segítő (védekező) munkamód.

Skizotípusos személyiség:A skizotípusos személyiségek a skizoid személyiségekhez hasonlóan társadalmilag és érzelmileg elkülönülnek. Emellett gondolkodásuk, érzékelésük és kommunikációjuk párhuzamokat mutat a skizofrén betegekkel. Habár néhány skizofrén betegnél a megbetegedés előtt skizotípusos személyiség tapasztalható, a legtöbb esetben skizofrénia nem alakul ki.

Néhány esetben a betegen mágikus gondolkodás jelei tapasztalhatók, azaz úgy gondolja, valamilyen gondolat vagy cselekvés irányítást biztosíthat valami vagy valaki felett. Például a beteg úgy véli, árthat valakinek azáltal, hogy dühös gondolatai vannak. A skizotípusos személyiségeknél paranoid gondolatok is előfordulhatnak.

Hisztériás személyiség: A hisztériás személyiségek nyíltan keresik a figyelmet, viselkedésük színpadias és érzelmileg telt, megjelenésükre különleges figyelmet fordítanak. Élénk, kifejező viselkedésük könnyen létrejövő, de általában rövid, felszínes kapcsolatok kialakulásához vezet. Érzelmeiket eltúlzottan, gyerekesen fejezik ki, szimpátiát vagy figyelmet (gyakran erotikus vagy szexuális értelemben) akarnak ébreszteni másokban.

A hisztériás személyiségeknél gyakori a szexuálisan provokatív magatartás, nem szexuális kapcsolataik szexualizálása. Nem minden esetben vágynak azonban szexuális kapcsolatra, csábító magatartásuk gyakran a védelemre, függővé válásra való igényt rejti el. Néhány hisztériás beteg hipochonderként viselkedik, eltúlozva fizikai problémáit a szükséges figyelem felkeltése érdekében.

Narcisztikus személyiség:A narcisztikus betegek felsőbbrendűnek érzik magukat, rajongást igényelnek, ugyanakkor hiányzik belőlük az empátia. Saját értéküket, fontosságukat illetően eltúlzott hiedelmeik vannak, ezt a terapeuták gyakran "nagyszerűségnek" nevezik. Fokozottan érzékenyek lehetnek a kritikára, sikertelenségre, kudarcra. Ha nem sikerül saját maguk iránt érzett eltúlzott fontosságukat kielégíteni, könnyen feldühödnek, vagy súlyosan depresszióssá válnak. Mivel kapcsolataikban felsőbbrendűnek érzik magukat, elvárják a csodálatot, gyakran azt gyanítják, mások irigykednek rájuk. Szilárd meggyőződésük, hogy szükségleteiket késlekedés nélkül ki kell elégíteni, ezért kihasználnak másokat, akiknek a szükségletei nem annyira fontosak. Másokkal szemben gyakran támadó magatartást tanúsítanak, akik ezért önzőnek, arrogánsnak és énközpontúnak tartják őket. Ez a személyiségzavar többnyire azokban alakul ki, akik nagyon sikeresek, bár néha kevésbé sikeres személyeknél is előfordul.

Antiszociális személyiség:Az antiszociális személyiségek (régebben pszichopata vagy szociopata személyiségnek nevezték), akik többnyire férfiak, mások jogait és érzelmeit nem veszik figyelembe. A becstelenség és csalárdság átjárja kapcsolataikat. Másokat anyagi érdekből vagy személyes öröm érdekében használják ki (a narcisztikus személyiségekkel szemben, akik azért használnak ki másokat, mert úgy érzik, felsőbbrendűségük erre feljogosítja őket).

Az antiszociális személyek jellegzetesen megfontolatlanul, felelőtlenül oldják meg konfliktusaikat. A frusztrációt nehezen viselik, néha erőszakosan, ellenségesen viselkednek. Gyakran nem számolnak antiszociális magatartásuk negatív következményeivel, az általuk okozott károk és problémák miatt nem éreznek bűntudatot, hajlamosak azokért másokat hibáztatni. Frusztráció, büntetés nem változtat magatartásukon, nem fejleszti ítélőképességüket, körültekintésüket, ehelyett ez megerősíti durván érzéketlen világlátásukat.

E személyiségtípushoz gyakran társul alkoholizmus, drogfüggőség, szexuális elhajlások, csapongás és börtönbüntetés. Munkahelyeiket sűrűn változtatják, mivel munkájukat nem látják el rendesen. A beteg családjában általában már előfordult antiszociális viselkedés, valamilyen szerhez kapcsolódó függőség, válás vagy testi erőszakoskodás. Gyermekként sokuk érzelmi visszautasításban részesült vagy erőszak alanya volt. Az antiszociális személyek várható életkilátása rövidebb az átlagosnál. A rendellenesség a kor előrehaladtával megszűnik vagy stabilizálódik.

Határvonal személyiség:A határvonal személyiségűek többnyire nők, önértékelésük, hangulatuk, viselkedésük és kapcsolataik labilisak. Gondolkodásuk erőteljesebben zavarodott, mint az antiszociális személyeknek, agressziójuk gyakran saját maguk ellen irányul. A hisztériásoknál dühösebbek, meggondolatlanabbak, saját magukat illetően zavartabbak. A személyiségzavar általában a felnőttkor elején válik nyilvánvalóvá, előfordulása az életkor előrehaladtával csökken.

Sok esetben fordult elő gyermekkori bántalmazás, mellőzés a betegeknél. Ennek következtében üresnek, dühösnek, gondoskodást érdemlőnek érzik magukat. Az A-csoportú személyiségzavarban szenvedőknél drámaibb, intenzívebb személyes kapcsolatokba bocsátkoznak. Ha törődést kapnak, magányosnak, elhagyatottnak tűnnek, segítségre szorulnak a múltban elszenvedett rossz bánásmód, depresszió, szer iránti függőség, esetlegesen előfordult evési zavarok miatt. Amikor azonban attól félnek, hogy a gondoskodó személy elhagyja őket, viselkedésük drámaian megváltozik, általában jogtalan, erőteljes harag alakul ki. A viselkedés megváltozása a világról, másokról és önmagukról alkotott kép megváltozásával jár, a dolgok fehérek vagy feketék, jók vagy roszszak, de sohasem semlegesek.

A magukat magányosnak érző betegeknél előfordul, hogy kétségbe vonják saját létüket (nem érzik valósnak magukat). Fokozottan felelőtlenné válhatnak, ami mértéktelen szabadossá váláshoz, szerekkel való visszaéléshez vezethet. Néha oly mértékben elvesztik kapcsolatukat a valósággal, hogy rövid pszichotikus, paranoid vagy hallucinációs szakaszok lehetnek úrrá rajtuk.

Az alapellátást végző orvosoknál megjelenésük gyakori. A betegség a terapeuták által leggyakrabban kezelt személyiségzavar, ugyanis a beteg megrögzötten keres valakit, aki törődik vele. Az ismétlődő krízisek, a be nem tartott terápiás előírások miatt a gondoskodó személyt - az orvosokat is ideértve - frusztrálják, azok a beteget segítséget visszautasító, panaszkodó személynek tekintik.

Kitérő személyiség: A kitérő személyiségűek fokozottan érzékenyek a visszautasításra, félnek bármilyen új dologtól, kapcsolattól. Figyelemre és elfogadásra való igényük nagy, ugyanakkor kerülik az intim kapcsolatokat és a társadalmi helyzeteket, mivel félnek a kritikától és a csalódástól. A skizoid személyektől eltérően aggasztja őket elkülönültségük és a másokkal kapcsolatos kényelmetlen érzésük. A határvonal személyiségűekkel szemben bennük nem haragot, hanem visszahúzódást, félénk és szégyenlős viselkedést vált ki a visszautasítás. A kitérő személyiség hasonló az általános szociofóbiához.

Függő személyiség:A függő személyiségűek általában másra hagyják a fontos döntéseket, tennivalókat, lehetővé teszik, hogy annak a személynek a szükségletei, akiktől függenek, kiszorítsák a saját szükségleteiket. Nincs önbizalmuk és, mivel nem képesek az önmagukról való gondoskodásra, nem érzik biztonságban magukat. Gyakran hangoztatják, hogy képtelenek döntéseket hozni, nem tudják, mit és hogyan tegyenek. A viselkedés oka részben az a hit, hogy mások rátermettebbek, részben az, hogy a saját véleményük kifejtésétől vonakodnak, mert ezzel nem akarják megbántani azt a személyt, akitől függenek. Más személyiségzavarokban szenvedőknél is felfedezhetők a függő személyiség egyes jegyei, ezeket azonban elfedik a másik rendellenesség domináns jellegzetességei. A hosszadalmas betegségben szenvedő felnőtteknél néha függő személyiség alakul ki.

Kényszeres személyiség:A kényszeres személyiségű beteg a rendszeresség, tökéletesség és irányítás megszállottja. Megbízhatóak, szavahihetőek, rendszeretők és módszeresek, de rugalmatlanságuk miatt nem tudnak alkalmazkodni a változásokhoz. Mivel óvatosak, és a problémák minden oldalát megvizsgálják, nehezen tudnak döntést hozni. Kötelezettségeiket komolyan veszik, ugyanakkor képtelenek elviselni a hibákat és a tökéletlenséget, ezért nem mindig képesek elvégezni feladataikat. A kényszerneurózistól eltérően a kényszeres személyiségűeknél nem fordulnak elő nem kívánt, ismétlődő rögeszmék és rituális viselkedés.

A betegségben szenvedők többnyire sikeresek az életben, főként tudományos vagy egyéb intellektuálisan megterhelő területen, ahol a rend és részletesség kívánatos. Kötelezettségeik miatt azonban szorongást éreznek, ezért ritkán élvezik a sikereiket. Kényelmetlenek számukra érzelmeik, kapcsolataik és az olyan helyzetek, ahol nem az ő kezükben van az irányítás, másokra kell támaszkodni vagy az események megjósolhatatlanok.

A személyiségzavar diagnózisát az orvos az illető múltja alapján állíthatja fel, különleges figyelmet szentelve az alkalmazkodóképesség hiányára utaló gondolatoknak és viselkedési mintáknak. Ezek a minták általában könnyedén felismerhetőek, mivel azokat a beteg negatív hatásaik ellenére képtelen megváltoztatni. Emellett feltűnhet az orvosnak a segítő (védekező) munkamódok helytelen használata is. Habár a segítő munkamódokat tudat alatt a legtöbb ember használja, a személyiségzavarban szenvedők azokat éretlenül, mereven használják, s ez a mindennapi életben is zavarokat okozhat.

A személyiségjegyek évek alatt alakulnak ki, épp ezért a hibás komponensek kezelése is évekig tart. A személyiségzavarokat semmilyen rövid távú kezeléssel nem gyógyíthatjuk meg, azonban egyes változások hamar elérhetők. Például a gyógyszeres terápia vagy a stresszhelyzetek mérséklése gyorsan enyhítheti a szorongásos és depressziós tüneteket. A viselkedés egy éven belül változni kezdhet, az interperszonális változás tovább tart. Például egy függő személyiség esetében a viselkedés változása lehet az, hogy abbahagyja a döntésképtelenségének hangoztatását, az interperszonális változás pedig a munkahelyen vagy családban történő kapcsolatfelvétel, méghozzá oly módon, hogy a beteg megpróbál elfogadni néhány döntéssel járó feladatot.

A kezelés személyiségzavaronként eltérő lehet, azonban néhány alapelv minden kezelésre vonatkozik. Mivel a beteg többnyire nem lát problémát saját viselkedésében, szembesíteni kell a helytelen gondolatai és viselkedése által okozott károkkal. Ennek eléréséhez a terapeuta ismételten rámutat a beteg gondolatai és viselkedési mintája által kiváltott nemkívánatos következményekre. Néha a terapeuta a viselkedés szabályozását is szükségesnek tarthatja (például a betegnek azt mondja, ne emelje fel a hangját, ha dühös, hanem használjon normális hangnemet). A családtagok bevonása is hasznos, néha nélkülözhetetlen lehet, viselkedésük megerősítheti vagy gyengítheti a beteg problémás viselkedését, gondolatait. A csoport- és családterápia, együtt élő csoportok kialakítása, terápiás társadalmi klubok vagy önsegítő csoportok látogatása is hasznos lehet a társadalmilag elfogadhatatlan viselkedés megváltoztatásában.

A pszichoterápia (beszélgetésterápia) a legtöbb kezelés sarokköve, általában több mint egy éven keresztül kell folytatni, mire változást ér el a beteg viselkedésében, interperszonális mintázatában. A bizalmas, kooperatív, kihasználást kerülő orvos-beteg kapcsolat segítségével a beteg elkezdheti felismerni aggodalmainak forrását és helytelen viselkedését. A pszichoterápia segítségével még jobban tisztázhatóak azok az attitűdök és viselkedések melyek az interperszonális problémákhoz, például a függőséghez, bizalmatlansághoz, arroganciához és manipulálhatósághoz vezetnek.

Néhány, elsősorban merev hozzáállással, elvárásokkal és meggyőződéssel kísért személyiségzavarban (például narcisztikus vagy kényszeres személyiség) legalább 3 éven át tartó pszichoanalízis javasolt. A viselkedésterápia is hasznos lehet a problémás viselkedés befolyásolásában, például meggondolatlanság, társadalmi elkülönülés, önbizalomhiány és érzelmi kitörések esetében. Határvonal, antiszociális vagy kitérő személyiség esetén a viselkedés megváltoztatása a legfontosabb. A legtöbb antiszociális és paranoid betegnél semmilyen kezelés nem vezet eredményre.

A gyógyszeres terápia a depresszióval, fóbiával vagy pánikbetegséggel párosuló személyiségzavar kezelésében lehet hasznos. A gyógyszerek azonban többnyire csak átmeneti enyhülést hozhatnak. A személyiségzavarból eredő szorongás és szomorúság ritkán enyhíthető gyógyszerekkel. A határvonal személyiségek gyógyszeres kezelésében bonyodalmat jelenthet a gyógyszerekkel való visszaélés és az esetleges öngyilkossági kísérletek.