MSD Orvosi kézikönyv a családban, Főszerkesztő: Mark H. Beers, MD
Kereséshez »
Tartalomjegyzékhez »
Disszociatív önazonosság-zavar (identitászavar)
A disszociatív önazonosság-zavar fennállásában
(régebben többszörös személyiségzavar) a betegben több identitás, személyiség
váltakozik.
A betegség viszonylag gyakori a mentális rendellenességek között. A más elmekórképek
miatt kórházba utalt betegek 3-4%-ánál, és a gyógyszerfüggőséget kezelő intézmények
kezeltjeinek egy részénél is előfordul. Egyes hatóságok szerint sok esetben ez a
rendellenesség a terapeuta hatását tükrözi a befolyásolható betegben.
A rendellenességet több tényező együttes hatása váltja ki. Ezek között található a
nyomasztó stressz, az emlékek, az érzékelés és az önazonosság elzárása a tudat elől, a
kóros pszichés fejlődés, a gyermekkori biztonság, törődés hiánya.
Az emberi fejlődés része, hogy a gyermek képes legyen különböző bonyolult
információkat, tapasztalatokat összegezni. Ahogy a gyermek kialakítja öszszetett,
egyesített éntudatát, több fázison megy keresztül, melyekben a különböző, magával és
másokkal kapcsolatos érzéseket, érzelmeket elválasztja. Ezek az érzelmek és érzések
szerepet játszhatnak különböző énjeinek kialakulásában, azonban nem minden veszteséget,
bántalmazást vagy sérülést elszenvedett gyermeknek van képessége többszörös személyiség
kialakítására. Akik rendelkeznek ezzel a képességgel, azoknak a normális megoldási
módjuk is megvan, a veszélyeztetett gyermekek többsége felnőttek védelme alatt él, így a
disszociatív önazonosság-zavar nem alakul ki.
Panaszok, tünetek
A betegségben szenvedők gyakran más pszichiátriai rendellenességre, vagy többféle
testi rendellenességre emlékeztető tüneteket említenek. Néha a tünetek valóban egyéb
rendellenesség következményei, néhány tünet azonban a múltban történt események
jelenre gyakorolt hatását tükrözi. Például a szomorúság jelenthet depressziót, de
lehet, hogy az egyik személyiség olyan érzelmet él meg, ami a múlt
szerencsétlenségeivel kapcsolatos.
A betegség krónikus, akár munkaképtelenséghez vagy halálhoz is vezethet, habár sok
beteg kreatív és produktív életet él. A betegek hajlamosak ártani maguknak, akár
öncsonkítással, vagy öngyilkosság megkísérlésével.
A disszociatív önazonosság-zavarban szenvedő beteg egyes személyiségei rendelkeznek
fontos személyes információkkal, míg más személyiségei nem. Bizonyos személyiségek
tisztában vannak a többi meglétével, és kapcsolatba is lépnek azokkal a bonyolult
belső világban. Például az A személyiség tisztában lehet B személyiség létezésével,
tudja, B mit tesz, megfigyeli B viselkedését, míg B nem feltétlenül tud A-ról. Más
személyiségek is tisztában lehetnek B létezésével, kiknek létezéséről B vagy tud, vagy
nem.
A személyiségek váltakozása, és hogy azok nem mindig vannak tudatában a többi
személyiség létének és viselkedésének, a rendellenességben szenvedő életét
meglehetősen kaotikussá teszi. Mivel a személyiségek gyakran lépnek kapcsolatba
egymással, a betegek gyakran saját viselkedésüket kommentáló, esetleg azt befolyásolni
kívánó beszélgetéseket hallanak a fejükben. Az időérzékelés eltorzul, az idő
felgyorsul, vagy amnézia jelentkezik. A betegek úgy érzik, elszakadnak saját maguktól
(deperszonalizáció), a környezetüket pedig valótlannak érzik (derealizáció). Félnek az
irányítástól, mind az önkontroll, mind a mások feletti kontroll vonatkozásában. A
betegekben súlyos fejfájás vagy egyéb testi fájdalom, valamint szexuális
rendellenességek is kialakulhatnak. Az idők során különféle tünetcsoportok
jelentkeznek.
A betegek nem mindig tudják felidézni tetteiket, nem képesek felelősséget vállalni a
viselkedésükben bekövetkezett változásért. Gyakran a "mi", vagy "ő" szavakkal
hivatkoznak magukra. A legtöbb ember nem nagyon emlékszik élete első 3-5 évére, a
disszociatív önazonosság-zavarban szenvedőknél azonban gyakran tapasztalható a 6-11
éves életkorral kapcsolatos amnézia is.
Kórisme
A disszociatív önazonosság-zavar diagnózisának felállításához az orvosnak teljes
körű pszichológiai interjút kell készítenie. Vizsgálatokra lehet szükség annak
eldöntésére, hogy van-e olyan testi rendellenesség, amely felelős lehet a tünetekért.
Speciális kérdőívek állnak rendelkezésre, amelyek segítik az orvost a diagnózis
felállításában.
Az interjúk szükség esetén meghosszabbíthatók, hipnózis vagy gyógyszeres
befolyásolás is alkalmazható. 
A hipnózissal vagy
gyógyszerrel befolyásolt beszélgetés során a beteg könnyebben lehetővé teszi az orvos
számára, hogy a többi személyiséggel is felvegye a kapcsolatot, vagy az amnézia miatt
elveszett emlékeit feltárja. Az orvosok egy része azonban úgy gondolja, hogy a
hipnózist vagy a gyógyszeres befolyásolást nem szabad alkalmazni, mert azok önmagukban
is okai lehetnek a rendellenesség kialakulásának.
Kezelés és kórjóslat
A tünetek egy része spontán megjelenik majd eltűnik (fluktuál), a disszociatív
önazonosság-zavar azonban nem szűnik meg magától. A kezelés célja általában a
különböző személyiségek egy, közös személyiséggé integrálása. Az integráció azonban
nem mindig lehetséges. Ezekben az esetekben a személyiségek kapcsolatának
harmonizálása a cél, ami elősegíti a normális életvitelt.
Gyógyszeres terápiával enyhíthetők egyes kísérő tünetek, például a szorongás vagy a
depresszió, a betegségre azonban ez nincs hatással.
A pszichoterápia többnyire fárasztó és érzelmileg fájdalmas. A beteg érzelmi
krízisbe kerülhet személyiségeinek cselekedetei, a terápia során felidézett
traumatikus emlékek által keltett kétségbeesés miatt. Többszöri pszichiátriai intézeti
kezelésre lehet szükség a beteg segítésére a nehéz időszakok során, illetve a
fájdalmas emlékekkel való küzdelemben. Általában heti 2-3 pszichoterápiás kezelés
szükséges, melyeket 3-6 éven át kell folytatni. A hipnózis is hasznos lehet.
A prognózis a tünetektől és a betegek által megélt jelenségektől függően változó. Az
olyan betegek esetében, akiknél egyéb súlyos mentális rendellenesség, például
személyiségzavar, kedélybetegség, étkezési zavar, különböző szerekkel való visszaélés
is fennállnak, a prognózis rosszabb.
