A betegek nagyobb valószínűséggel működnek együtt, ha jó viszonyban vannak orvosukkal és gyógyszerészükkel. Az ilyen kapcsolatban a kommunikáció kétirányú.

A megbeszélés kezdődhet információcserével. Ha a beteg kérdez, felismerheti betegsége súlyosságát, intelligensen mérlegelheti a kezelési terv előnyeit és hátrányait, és biztosíthatja az orvost, hogy pontosan megértette a helyzetét. Ha beszél aggodalmairól, kiderül számára, hogy a betegség tagadása és a kezeléssel kapcsolatos félreértések a gyógyszer bevételének elfelejtéséhez, ez pedig nem kívánt hatásokhoz vezethet. Az orvosok és a gyógyszerészek elősegítik az együttműködést, ha érthető magyarázattal szolgálnak a gyógyszer szedésének módjáról, céljáról és arról, hogy mit várhat a beteg a kezelés során. Ha a beteg tisztában van azzal, mit várhat - jót és rosszat - a gyógyszertől, ő és a kezelésébe bevont egészségügyi szakemberek is jobban meg tudják ítélni, hogy a gyógyszer mennyire hat, és jelentkeznek-e potenciálisan veszélyes problémák. Az írásban adott instrukciók segítségével megelőzhető, hogy a beteg elfelejtse az orvossal vagy a gyógyszerésszel folytatott megbeszéléseket.

A jó kommunikáció különösen akkor fontos, ha a beteg több egészségügyi szakemberrel áll kapcsolatban, mivel ez biztosítja, hogy mindegyikük tisztában legyen a többiek által felírt gyógyszerekkel, és lehetővé teszi egységes kezelési terv kidolgozását, ami segít a mellékhatások és a gyógyszerek közötti interakciók számának csökkentésében, és valószínűleg egyszerűbb szedési rendet eredményez.

Ha a beteg részt vesz a kezelési tervet érintő döntésekben, az együttműködés valószínűsége nagyobb. A részvétellel a beteg felelősséget vállal a tervért, ezért jobban betartja azt. A felelősségvállalásba beletartozik a kezeléssel kapcsolatos pozitív és negatív hatások megfigyelése, és az aggodalmak megbeszélése legalább egy egészségügyi szakemberrel - orvossal, segédorvossal, gyógyszerésszel vagy ápolóval. A beteg a dózis változtatása vagy a gyógyszer abbahagyása helyett közölje a nem kívánt vagy nem várt hatást a szakemberrel. Ha valakinek jó oka van rá, hogy ne kövesse a tervet, és ezt közli, az orvos vagy más egészségügyi szakember általában el tudja végezni a szükséges módosításokat.

A betegek rendszerint együttműködőbbek, ha úgy gondolják, az orvos törődik azzal, hogy követik-e a tervet vagy sem. Azok, akik felvilágosítást kapnak az orvostól, elégedettebbek szoktak lenni a kapott kezeléssel, és jobban kedvelik őt; minél jobban kedvelik őt, annál inkább együttműködnek.

Az összes gyógyszert érdemes egy gyógyszertárban kiváltani, ugyanis a gyógyszerész a számítógépes nyilvántartás segítségével nyomon követheti a beteg által szedett gyógyszereket; ellenőrizheti, hogy előfordul-e kétszer ugyanaz a hatóanyag, vagy felléphetnek-e kölcsönhatások a használt gyógyszerek között. A vényköteles gyógyszereket szedő betegek mondják el gyógyszerészüknek, milyen vény nélkül kapható gyógyszereket és táplálék-kiegészítőket (pl. gyógynövényeket) szednek. A betegek emellett azt is megkérdezhetik a gyógyszerésztől, mire számítsanak egy gyógyszer szedése kapcsán, hogyan szedjék helyesen a gyógyszert, és hogy az egyes gyógyszerek mely más gyógyszerekkel lépnek kölcsönhatásba.

Gyakran létezik az azonos betegségben szenvedők támogató csoportja. Ezek a csoportok sokszor megerősítik a kezelési terv követésének fontosságát, és ötleteket adnak a felmerülő problémák megoldására. A támogató csoportok nevéhez és telefonszámához a helyi kórházakon vagy a közösségi szervezeteken keresztül lehet hozzájutni.

Az emlékeztetők segítenek abban, hogy a beteg észben tartsa a gyógyszer beszedését. Például emlékeztető kártyák helyezhetők el a lakás különböző pontjain, vagy a gyógyszer bevétele összeköthető bizonyos napi tevékenységgel, pl. a fogmosással. Egy hangjelzős karóra szintén emlékeztethet rá, hogy mikor kell bevenni a gyógyszert. Az orvos vagy a beteg felírhatja a gyógyszer dózisát és bevételének idejét egy naptárba is; miután bevette, a beteg kipipálja az adott rubrikát.

A gyógyszerész adhat olyan dobozokat, amik segítenek az előírás szerinti szedésben. A havi dózist a doboz megfelelő rekeszeibe kell tenni (naponként), így a bevett adagot a beteg folyamatosan nyomon követheti. Érdemes a gyógyszerrel megegyező színű címkét ragasztani a doboz tetejére, így a beteg a gyógyszert könnyen felismeri. A dobozok a hét minden napjára vagy a nap különböző időpontjaira osztott rekeszekkel is készülnek. A beteg vagy az orvos szabályos időközönként, pl.: minden hét első napján, feltölti a rekeszeket. Rápillantva a dobozra, a beteg meg tudja állapítani, hogy bevette-e már a gyógyszert.

Olyan tartályok is kaphatók, melyek kupakja számítógépes vezérlésű. Ezek a kupakok csipognak vagy villognak a bevételi időpontban, és rögzíteni tudják, hányszor nyitották ki a dobozt egy nap, és azt is, hogy a legutóbbi nyitás óta mennyi idő telt el. Egy másik lehetséges alternatíva a csipogós személyhívó szolgáltatás (előfizetéses alapú telekommunikációs cégeknél igényelhető).