A rendellenesség leggyakoribb oka az izomfeszülés és az ízület anatómiai problémáinak kombinációja. Néha pszichogén okok is közrejátszanak. A háttérben álló jellegzetes okok a következők: izomfájás vagy -feszülés, az ízület működési zavara, ízületi gyulladás, ankilózis (az ízület elmerevedése) és kóros mozgékonyság (hipermobilitás).

Izomfájás és -feszülés:Az állkapocs körül kialakult izomfájás és -feszülés (myofascialis fájdalom szindróma) általában az izmok túlerőltetésének eredménye, gyakran a felső és az alsó fogsor rossz illeszkedéséből, pótolatlan fogakból, az ízületet ért közvetlen vagy közvetett (állcsúcs) ütésből. Fájdalom lép fel akkor is, ha az illető túl szélesre próbálja tátani a száját. A fájdalmat és a feszülést az éjszakai, pszichés vagy az alvással kapcsolatos stressz miatti fogcsikorgatás is okozhatja. Mikor a beteg éjjel csikorgatja a fogát, sokkal nagyobb erőt fejt ki, mint ha ébren teszi ugyanezt.

Ízületi működési zavar:Ebben az esetben az ízületben található korong előrébb helyezkedik el, mint normálisan. Előfordulhat redukcióval (gyulladás, vagy sérülés miatti térfogatcsökkenéssel), vagy anélkül. Ha redukcióval együtt fordul elő, ami gyakoribb (a felnőtt népesség egyharmadában található meg), akkor a korong csak a száj zárt állapotában van előrébb. Amint a száj kinyílik, és az állkapocs előre csúszik, a korong visszakerül rendes helyére. A száj záródásakor a korong ismét előrébb kerül. A redukció nélküli változatban a korong sohasem kerül vissza rendes helyére, a száj csak korlátozott mértékben nyitható ki.

Ízületi gyulladás (artritisz):A temporomandibularis ízület gyulladása (artritisz) lehet, fertőzéses vagy traumás eredetű. Az utóbbi gyakran fordul elő a pofonvágott gyermekekben.

Azoszteoartritiszaz ízületben található porc elfajulásával járó ízületi gyulladás, többnyire idős emberekben fordul elő. A temporomandibularis ízületben található porc más szerkezetű, mint más ízületeké. Artrózisról általában akkor bezsélünk, ha vissza nem fordíthatóan degenerálódik a korong hiányzik vagy többszörösen kopott.

Areumatoid artritisznevű betegségben a szervezet a saját sejtjeit támadja meg (autoimmun-betegség), és ez gyulladáshoz vezet. A kórkép a betegek 17%-ában érinti a temporomandibularis ízületet. Általában ebben az ízületben alakul ki legutoljára rheumatoid arthritis.

Afertőzéses artritisza fej vagy a nyak környező részeiről átterjedő, vagy a keringéssel a test más részéről odakerülő fertőzés eredménye.

Ankilózis (az ízület elmerevedése):Az ankilózis az ízület mozgásának beszűkülése, amit a csontok, vagy más ízületi összetevők összenövése, vagy a környező ínszalagokban kialakuló mészlerakódás okoz.

Hipermobilitás:A hipermobilitás (az állkapocs lazasága) az ínszalagok megnyúlásakor alakul ki. A ficamot ilyenkor az ízületi fejecs alakjának változása (általában nagymértékű kopás), az ínszalag meglazulása és izomfeszülés okozhatja. Kiváltó ok lehet a száj túl nagyra nyitása, vagy az állkapcsot ért ütés is.

A temporomandibularis rendellenességek tünetei között fejfájás, a rágóizmok érzékenysége, az ízület kattogása vagy korlátozott mozgása (szájzár) szerepel. A fájdalom néha inkább az ízület környékén, semmint magában az ízületben jelentkezik. A szokásos kezelésre nem reagáló, visszatérő fejfájás oka temporomandibularis betegség is lehet. További tünetek a nyakból a karba sugárzó fájdalom vagy merevség, szédülés, fülfájás, vagy fül bedugulás és alvászavarok lehetnek.

A betegek nehezen tudják szélesre tátani szájukat. Az ebből a szempontból egészséges emberek például egymás alá helyezett mutató-, középső és gyűrűsujjukat erőltetés nélkül be tudják helyezni a felső és az alsó fogsor közé. A temporomandibularis rendellenességben szenvedőkben (eltekintve a hipermobilitástól) ez a nyílás általában lényegesen kisebb.

Izomfájás és -feszülés:Az izomfájdalomban szenvedők általában alig éreznek fájdalmat magában az ízületben. Ehelyett gyakran tapasztalnak fájdalmat és feszülést az arc két oldalán ébredéskor, és a nap stresszes időszakaiban. Az éjszakai fogcsikorgatás, vagy inkább fogsor-szorítás miatt a betegek fejfájással ébredhetnek, ami a nap folyamán lassan oldódik. Nyitáskor az állkapocs kissé eltérhet valamelyik oldalra. A rágóizmok általában nyomásra érzékenyek.

Ízületi működési zavar:Amennyiben a zavar reduktív, a száj szélesre nyitásakor, vagy az ízület oldalirányú elmozdulásakor kattanás vagy reccsenés hallatszik az ízület felől. A betegek jelentős részében az ízület által kiadott hangok jelentik az egyetlen tünetet. A betegek egy része azonban fájdalmat érez, különösen kemény ételek rágása közben.

Amennyiben a zavar nem reduktív, általában fájdalommal jár, és megnehezíti a száj szélesre tárását, a legtöbb temporomandibularis betegséghez hasonlóan - amennyiben a nagy kóroki tényezők megszűnnek - 6-12 hónap után a fájdalom enyhülhet, de a száj nyitásának korlátozottsága részben megmaradhat.

Ízületi gyulladás (arthritis):Az artrózis, amit általában a korong részleges vagy teljes hiánya, csikorgó érzést kelt és hangot ad az ízületben a száj nyitása és zárása alatt. Ha az oszteoartritisz súlyos, az állkapocscsont ízületi nyúlványa ellapul, ez részleges szájzárat okozhat. Az állkapocs el is mozdulhat az érintett irányba, és a beteg nem mindig tudja azt visszamozdítani a helyére.

A reumatoid artritisz általában mindkét ízületet egyenlő mértékben érinti, ami pedig ritkán fordul elő más temporomandibularis betegségekben. Súlyos esetben, főleg fiatal betegekben, az állkapocsfejecs degenerálódik és megrövidül. Ezek az elváltozások az összes felső és alsó fog hirtelen záródási zavarát eredményezhetik. Súlyos esetben az állkapocs összenőhet a koponyával (ankilózis).

Ankilózis (az ízület elmerevedése):Az extraarticularis ankilózis, azaz az ízület környékén elhelyezkedő szalagok (ligamentumok) elmeszesedése (kálciumlerakódások megjelenése) általában nem fájdalmas, de a száj csak 2-3 cm-re vagy még annyira sem nyitható ki. A csontok összenövése (intraarticularis ankilózis) fájdalmas, és súlyosabban korlátozza az állkapocs mozgását.

Hipermobilitás:A hipermobilitásban szenvedő beteg állkapcsa annyira előrecsúszik, hogy akár teljesen ki is ficamodhat, ami fájdalmat okoz, a száj becsukása pedig lehetetlenné válik. A ficam hirtelen is bekövetkezhet, és ismétlődik.

Az orvos vagy a fogorvos általában kizárólag a kórelőzmény és a fizikális vizsgálat alapján diagnosztizálja a temporomandibularis betegséget. A vizsgálat részeként óvatos nyomást fejt ki az arc oldalán, vagy a kisujjat a fülbe helyezve azt lassan előretolja, miközben a beteg nyitja és zárja állkapcsát. Az orvos a rágóizmok óvatos nyomásával fedezheti fel azok fájdalmát, érzékenységét, és állapíthatja meg, hogy az állkapocs fiziológiás mozgású-e harapás közben.

Ha az orvos ízületműködési zavart feltételez, további vizsgálatokat végezhet. A mágneses rezonancia vizsgálat (MRI) ma a legjobb eszköz, aminek segítségével a betegség felfedezhető, illetve a kezelés sikertelenségének oka kideríthető. Az orvos néha elektromiográfiát végez, ami az izmok aktivitását elemzi, és ezzel ellenőrzi a kezelés hatását, ritkább esetben pedig a diagnózist is ezzel állítja fel. A laboratóriumi vizsgálatok ritkán hasznosak.

Artrózisra van gyanú, ha a száj nyitása közben reccsenő hang hallatszik. Röntgenfelvételek és komputertomográfia (CT) segítségével a diagnózis megerősíthető. Fertőzéses ízületi gyulladásra utal, ha az ízület és környezete gyulladt, valamint az ízület mozgatása fájdalmas és korlátozott. A test más részén létrejött fertőzés is jelzésértékű lehet. A fertőzéses ízületi gyulladás diagnózisának megerősítésére az orvos az ízületbe szúrt tűn keresztül mintát vesz az ízületi folyadékból (aspiráció), a baktériumok jelenlétét vizsgálja.

Amennyiben hipermobilitás áll fenn, a beteg általában háromujjnyinál nagyobbra tudja nyitni a száját; az állkapocs tartósan elmozdult. Ankilózis esetén az állkapocs mozgási terjedelme erőteljesen korlátozott.

A kezelés az októl függően változó. Két gyakori kezelés a sín és a fájdalomcsillapítók alkalmazása.

Izomfájdalom és -feszülés:A betegség ezen formáját főként sínnel kezelik. A módszer a fogukat csikorgató, és ezt felismerő betegeknek is segíthet rossz szokásuk elhagyásában. Egy lenyomat alapján készülő vékony műanyag sínt illesztenek a felső vagy az alsó fogsorra, majd kiegyensúlyozott harapást biztosító helyzetbe állítják be. A sín, amit általában éjjel viselnek, csökkenti a fogcsikorgatást, ezáltal az állkapocs izmai pihenhetnek és felépülhetnek. Ha napközben fájdalom jelentkezik, a sín segítségével az állkapocs izmai nyugalomban maradnak, a harapás pedig stabil marad, ezáltal csökken a kellemetlenség. A sín megelőzi a fogakon a csikorgatásból származó nagy terhelés káros következményeit is. A nappali sínt csak addig kell hordani, amíg a tünetek megszűnnek, általában 8 hétnél rövidebb ideig. A tünetek súlyosságától függően azonban a további alkalmazás is javasolhó.

Fizikoterápiát is lehet alkalmazni. Ide tartozik az ultrahangos kezelés, az elektrostimulációs biofeedback (ami során a beteg megtanulja ellazítani izmait), a speciális, aktív és passzív izomgyakorlatok és a bedörzsölő masszázs. A transzkután elektromos idegstimuláció (TENS) szintén segíthet. A stresszkezelés, néha elektromyográfiás biofeedbackkel kombinálva gyakran drámai javulást eredményez.

A gyógyszeres terápia is megoldást hozhat. Izomlazító szerek, például ciklobenzaprinnal a feszülés és a fájdalom csökkenthető, különösen, amíg a beteg a sín elkészítésére vár. A gyógyszerek azonban nem vezetnek gyógyulásra, idősekben adásuk nem javasolt, és egyébként is csak rövidebb ideig, általában maximum egy hónapig alkalmazhatók. Fájdalomcsillapítóként aszpirin, vagy más nem-szteroid gyulladáscsökkentő szer szintén enyhítheti a fájdalmat. Az ópiumtartalmú gyógyszerek használata a hosszú kezelési idő miatt nem ajánlott, mivel ezek a szerek hozzászokást okozhatnak. Altatószerek esetenként használhatók azoknál a betegeknél, akik a fájdalom miatt nehezen alszanak.

A kezelés fajtájától függetlenül a legtöbb beteg állapota 3 hónapon belül jelentős mértékben javul. Ha a tünetek nem súlyosak, a legtöbb beteg kezelés nélkül is 2-3 éven belül meggyógyul.

Ízületi működési zavar:A reduktív vagy nem reduktív ízületi működési zavar kezelése csak akkor szükséges, ha a beteg fájdalmakat érez, vagy nehézségei vannak az állkapocs mozgatásakor. Ha a beteg rögtön a tünetek megjelenése után orvoshoz vagy fogorvoshoz fordul, ő többnyire kézzel vissza tudja helyezni az állkapcsot a helyére. Ha a betegség 3 hónapnál nem régebben alakult ki, egy sín segítségével az alsó állkapcsot előre lehet tolni. Ez a sín helyén tartja a porckorongot, és a rögzítő ínszalagok feszessé válhatnak. 2-4 hónap alatt a sínt fokozatosan átállítva az állkapocs visszatérhet a normális helyzetébe, ami után várható, hogy a porckorong a helyén marad.

A betegnek kerülnie kell a nagy szájnyitást, például az ásítást vagy az óriási harapásokat, mivel a sérült ízület védelme gyengébb, mint az egészségesé. Az ilyen betegeknek ajánlatos az ételt kis darabokra vágni, és könnyen rágható ételeket fogyasztani.

Néha a korong beszorul az ízület elé, és akadályozza az állkapocs teljes kinyílását. A passzív állkapocsmozgató szerkezetek, amik kinyújtják az állkapcsot, lassan megnövelhetik annak mozgásterét. Ezeket a szerkezeteket naponta több alkalommal kell használni. Egy ilyen szerkezet egy menetes, csavarszerű tárgy, amit az első fogak közé kell helyezni, és a kocsiemelőhöz hasonlóan apránként forgatva lassan nagyobb nyílást lehet kialakítani. Ha ilyen eszköz nem áll rendelkezésre, az orvos nyelvlapoc kötegeket rakhat a beteg fogai közé, amik közé aztán további nyelvlapocokat helyez.

Ha a betegség nem oldható meg műtét nélkül,maxillofacialis szájsebészre van szükség, aki a helyreállított korongot visszailleszti a helyére. A hagyományos műtétet az új eljárások, például az arthroszkópia bevezetése óta ritkán végeznek. A műtéteket mindig sín-kezeléssel kell kiegészíteni.

Ízületi gyulladás:Az artritiszben szenvedő betegnek az állkapcsát minél többet kell nyugalmi helyzetben tartania, az izomfeszülést sínnel vagy más eszközzel kell csökkenteni, a fájdalmat pedig fájdalomcsillapítóval (aszpirinnel, paracetamollal vagy más nem szteroid gyulladásgátlóval) kell kezelni. A fájdalom kezeléssel vagy anélkül általában 6 hónapon belül elmúlik. Még kezelés nélkül is elmúlik a tünetek többsége, valószínűleg azért, mert a porckorong mögötti szövet hegessé válik, és az eredeti porckoronghoz hasonló funkciót tölt be. Általában az állkapocs mozgástere elegendő a normális működéshez, bár nem mindig nyílik akkorára, mint régebben.

A temporomandibularis ízület reumatoid gyulladását a többi ízület reumatoid artritiszében használt gyógyszerekkel kezeljük. Az ízület mozgóképességének fenntartása és az ízület összenövésének megakadályozása különösen fontos. Ezeket a célokat legkönnyebben fizikoterapeuta felügyelete mellett végzett gyakorlatokkal lehet elérni. A tünetek, főképp az izomfeszülés enyhítésére éjszakára az állkapocs mozgását nem akadályozó sín ajánlott. Ha az ízület összenövése elmerevíti az állkapcsot, műtétre, ritkán mesterséges ízület beépítésére lehet szükség.

A fertőzéses ízületi gyulladást antibiotikumokkal kezelik. Kezdetben általában penicillin használatos, amíg a tenyésztés ki nem mutatja a baktérium fajtáját; ezután a megfelelő antibiotikumra kell áttérni. Az ízületben található gennyet tű segítségével lehet eltávolítanil.

Ankilózis (Ízületi merevség):A meszesedett ízületű betegen néha segít a nyújtó gyakorlat, de általában műtétre van szükség az állkapocs mozgásának helyreállításához.

Hipermobilitás:A hipermobilitásból adódó kimozdulás megelőzése és kezelése hasonló a más okból elmozdult állkapocs kezeléséhez. A kimozdulás után néha külső segítség szükséges az állkapocs visszahelyezéséhez. Akikben ismételten fordul elő kimozdulás, azok többsége megtanulja saját maga visszahelyezni állkapcsát az izmok szándékos elernyesztésével, majd az alsó állkapocs óvatos emelésével, míg az vissza nem ugrik a helyére. Az ínszalagokat szorosabbá tevő műtétre lehet szükség az ismétlődő kimozdulások megelőzésére.