A bőr képes megakadályozni a kórokozók bejutását, hacsak nem károsodott - például sérülés, rovarcsípés vagy égés alkalmával. A nyálkahártyák is hatásos fizikai akadályt képeznek a szájüregben, orrban és a szemen. Rendes körülmények között a nyálkahártyákat olyan váladék, többnyire nyák borítja, amely megvéd a kórokozóktól. A szem nyálkahártyáját például a könny védi, amiben a lizozim nevű, baktériumokat károsító enzim hozzájárul a szem védelméhez.

A légutak kiszűrik a belégzett levegőből az ott lévő részecskéket. Az orr és a légutak falát nyák borítja. A levegővel bekerülő mikroorganizmusok megtapadnak a nyákban, amit felköhögünk vagy az orrból kifújunk. A nyálka eltávolítását segíti a légutakat bélelő apró, szőr-szerű képződmények, a csillók (ciliumok) összehangolt mozgása. A csillók a légutakból és a tüdőből kifelé, felfelé továbbítják a nyákot.

Az emésztőrendszerben több hatásos akadály található, a gyomorsavtól a hasnyálmirigy enzimjein és az epén át, a bélnedvekig. A bél összehúzódásai (perisztaltika) és az emésztőcsatornát bélelő sejtek rendszeres leválása tovább javítja a kórokozók eltávolításának hatékonyságát.

A húgyhólyagot a húgycső (uretra) védi, ezen keresztül ürül ki a vizelet a testből. A húgycső 6 hónaposnál idősebb fiúkban már elég hosszú ahhoz, hogy a baktériumok csak ritkán képesek azon keresztül a hólyagig feljutni; bár néha véletlenül a hólyagba kerülhetnek katéterezés vagy sebészeti beavatkozás során. Nőkben rövidebb a húgycső, így esetenként kívülről baktériumok juthatnak el a hólyagig. A hólyag ürülése szintén hozzájárul a védelemhez mindkét nemben. A hüvelyt rendes körülmények között savas környezete védi.

A szervezet többek között úgy védekezik a fertőzések ellen, hogy növeli a fehérvérsejtek egyes fajtáinak (neutrofilek és egymagvúak, azaz monociták) arányát, melyek bekebelezik és elpusztítják a betolakodó élőlényeket. Ezek száma már néhány óra alatt emelkedhet, nagyrészt azért, mert a fehérvérsejtek a csontvelőből áramlanak ki. Először a neutrofilek száma növekszik, majd ha a fertőzés nem szűnik, a monocitáké is. A fehérvérsejtek egy másik féleségének, az eozinofileknek száma nem annyira baktériumok, mint inkább élősködők által okozott fertőzések, illetve allergiás jelenségek kapcsán emelkedik.

Némely fertőzésben, például hastífuszban, éppen hogy csökken a fehérvérsejtek száma, ennek mikéntje nem tisztázott.

Minden, a szervezetet károsító hatás, így a kórokozók behatolása is, összetett jelenséget idéz elő az érintett területen, amit gyulladásnak nevezünk. A gyulladás több, különböző folyamat eredménye. A sérült szövetekből különféle anyagok szabadulnak fel, és eközben a gyulladás arra készteti a védekezőrendszert, hogy körülkerítse, lezárja a területet, megtámadjon és megöljön mindent, ami idegen, eltakarítsa a halott, illetve sérült szöveteket, és megkezdje a helyreállítást. A gyulladás azonban nem mindig képes végezni a kórokozókkal, ha azok sokan vannak.

Gyulladás során fokozódik a vérellátás. Ezért például a testfelszínhez közel eső gyulladt terület vörös és meleg lesz. A vérerek fala átjárhatóvá válik a folyadék és a fehérvérsejtek számára. A megnövekedett folyadéktartalom miatt a gyulladt terület duzzanata észlelhető. A fehérvérsejtek megtámadják az ott található kórokozókat és az általuk kibocsátott vegyületek fenntartják a gyulladást. Más anyagok a gyulladt területhez tartozó vékony hajszálerekben (kapillárisok) véralvadást idéznek elő, hogy késleltessék a kórokozók és méreganyagaik továbbjutását. Sok, a gyulladás során keletkező anyag fájdalmat kelt azzal, hogy ingerli az idegeket. A gyulladás alkalmával felszabaduló anyagok egyebek között hidegrázást, lázat és izomfájdalmat okoznak, a fertőzés megszokott kísérőjelenségeit.

Fertőzés esetén az immunrendszer sokféle anyag illetve sejt termelésével válaszol, melyeknek célja az illető kórokozó megtámadása. Ilyenek például az ölő (killer) T-sejtek, a fehérvérsejtek egy fajtája, amelyik felismeri és elpusztítja a betolakodó élőlényeket. Az immunrendszer ellenanyagokat, antitesteket is termel, melyek specifikusak a kórokozóra. Az ellenanyagok a kórokozóhoz kapcsolódnak és ártalmatlanná teszik azt - rögtön elpusztítják, vagy segítenek a neutrofil sejteknek megtalálni és megölni.

A testhőmérséklet emelkedése, a láz egy védekező reakció fertőzés, illetve sérülés esetén. A magasabb testhőmérséklet segíti a szervezet védekezőrendszerét, bár az egyén számára kellemetlen. A hőmérsékletet magasnak tekintjük 37,8 °C felett, szájban mérve. Igaz, a 37,0 fokot tartják általában az egészséges felső határának, tudnunk kell, hogy a testhőmérséklet a nap folyamán változik, legalacsonyabb korán reggel és legmagasabb késő délután - olykor elérheti a 37,8 °C-t.

Az agyban a hipotalamusz nevű rész szabályozza a testhőmérsékletet. Láz akkor keletkezik, amikor a hipotalamusz szabályozója, termosztátja magasabb szintre áll be. A hőmérsékletet pedig úgy emeli a szervezet, hogy a vért a bőrfelszín felől a test belseje felé irányítja - ezt nevezik söntölésnek - és ezáltal csökkenti a hőveszteséget. Hidegrázás is felléphet, ilyenkor a szervezet az izomösszehúzódásokkal is igyekszik további hőt termelni. A szervezet addig folytatja a hő termelésére és megtartására irányuló tevékenységet, amíg a magasabb hőmérsékletű vér el nem éri a hipotalamuszt. A hőérzékelő az új, magasabb hőmérsékletet fenntartja. Később, amikor a hőérzékelő visszaáll az egészséges szintre, a szervezet megszabadul a felesleges hőtől izzadással, illetve azzal, hogy a vért a bőr felé tereli.

A láz lefutása jellemző lehet: sok esetben naponta egyszer megy fel, aztán rendeződik. Máskor a láz remittens, vagyis váltakozó, de nem tér vissza a rendes értékre. Vannak emberek (például alkoholisták, nagyon idős, vagy nagyon fiatal egyének), akik hőmérséklet-csökkenéssel reagálnak súlyos fertőzésre.

A lázat okozó anyagokat lázkeltőknek, pirogéneknek nevezzük. A lázkeltők származhatnak a testen belülről vagy kívülről. A mikroorganizmusok és az általuk termelt anyagok (például a méreganyagok) a testen kívül keletkezett pirogének. A testen belül többnyire az egymagvú sejtek, a monociták termelnek lázkeltő anyagokat. A testen kívülről származó pirogének úgy okoznak lázat, hogy a szervezetet ingerlik saját lázkeltőinek előállítására. Tudni kell, hogy nem csak fertőzések okoznak lázat; az felléphet gyulladás, daganatos betegség, vagy allergiás jelenség kapcsán is.

A láznak lehet nyilvánvaló oka, ami gyakran - de nem mindig - valamilyen fertőzés (például influenza, tüdőgyulladás, húgyúti vagy más fertőzés), amit az orvos könnyen felismer a kórtörténet rövid értékelése és fizikális vizsgálat után, esetenként néhány egyszerű vizsgálat, például mellkas röntgen vagy vizeletvizsgálat segítségével. A láz oka azonban nem mindig állapítható meg egyértelműen.

Ha a láz több napig tart minden látható ok nélkül, alaposabb kivizsgálás szükséges. Sokféle betegség állhat effajta láz mögött; felnőttekben ilyenek a fertőzések, az egyén saját szövetei ellen termelődő antitestek okozta kórképek (autoimmun betegségek), és a rákos betegségek (főképp a fehérvérűség vagy leukémia, illetve a nyirokdaganat vagy limfóma).

A láz okának kiderítésére az orvos először kikérdezi a beteg jelenlegi és korábbi tüneteit és betegségeit, az esetleges gyógyszerszedést, utazást, és hogy találkozott-e fertőző forrásokkal. A láz időbeli változása, a lázgörbe önmagában nemigen segít a kórisme felállításában, bár kivétel itt is akad: a minden másnap vagy harmadnap visszatérő láz például maláriára vall.

Ha valaki a betegség előtt idegenben, különösen tengeren túl járt, ez támpontot adhat a láz okának felismeréséhez, mert vannak fertőzések, melyek bizonyos területekhez kötődnek. A kokcidioidomikózis nevű gombás fertőzés például szinte kizárólag az Egyesült Államok délnyugati részén fordul elő. Azt is fontos megbeszélni, hogy az illető nem érintkezett-e bizonyos anyagokkal vagy állatokkal. Húsfeldolgozói alkalmazott például nagyobb eséllyel betegszik meg a brucellózis nevű kórban.

A kórtörténet felvétele után fizikális vizsgálattal keresi tovább az orvos a betegség testi jeleit, az infekció okát. Vért és más testnedveket küldhet a laboratóriumba, ahol táptalajon megpróbálják kitenyészteni a kórokozókat. Ugyancsak a vérből lehet kimutatni egyes kórokozók ellen termelt antitesteket. A fehérvérsejtszám emelkedése rendszerint fertőzés jele. A minőségi vérkép (a különböző fajta fehérvérsejtek aránya egymáshoz képest) további iránymutató. A neutrofilek emelkedése például heveny bakteriális fertőzésre utal. A magas eozinofil sejtszám élősködők, paraziták - például galand- vagy orsóférgek jelenlétét jelzi.

Ha a betegnek heteken keresztül 38,3 °C feletti láza van és alapos vizsgálattal sem derült fény annak okára, az orvos ismeretlen eredetű lázról beszél. Ilyen esetek hátterében ritka, idült fertőzés, vagy nem fertőzés, hanem kötőszöveti megbetegedés, daganat vagy más betegség húzódhat meg. Ultrahang vizsgálat, számítógépes rétegfelvétel (komputertomográfia - CT) vagy mágneses rezonancia leképezés (MRI) nyújthat támpontot az orvosnak a kórismézéshez. Radioaktív anyaggal jelzett fehérvérsejteket befecskendezve azonosítható a fertőzés vagy gyulladás helye. Amennyiben e vizsgálatok nem járnak eredménnyel, az orvos szövetmintavételre, biopsziára kényszerülhet a májból, csontvelőből vagy más gyanús helyről. A szövetmintát azután mikroszkópos vizsgálatnak vetik alá és tenyésztik.

Mivel a láz hozzájárul a szervezet fertőzés elleni védelméhez, vitatható, vajon érdemes-e mindenképpen csillapítani. Az biztos, hogy a magas lázas beteg sokkal jobban érzi magát, ha a láza lemegy.

A testhőmérsékletet lázcsillapító gyógyszerekkel, antipiretikumokkal csökkentjük. A leghatékonyabb és széles körben használt lázcsillapítók az acetaminofen és a nem-szteroid gyulladásgátló szerek közül (nonszteroid anti-inflammációs drogok, NSAID) az aszpirin és az ibuprofen. Aszpirinnel azonban nem szabad gyermekek és serdülők lázát csillapítani, mert adásakor nő a Reye-szindróma veszélye, ami halálos kimenetelű lehet.