MSD Orvosi kézikönyv a családban, Főszerkesztő: Mark H. Beers, MD
Kereséshez »
Tartalomjegyzékhez »
Cellulitisz
A cellulitisz a bőrben és a közvetlenül alatta
elhelyezkedő szövetekben tovaterjedő bakteriális fertőzés.
Több különböző baktérium okozhatja; leggyakrabban a Streptococcus fajok. A
Streptococcusok gyorsan terjednek a bőrben, mivel olyan enzimet termelnek, mely
károsítja a szövetnek azt a képességét, hogy korlátozza a fertőzés terjedését.
Staphylococcus fertőzés szintén okozhat cellulitiszt, mint ahogyan sok más baktérium is,
főleg emberi vagy állati harapás, illetve vízben vagy szennyben történt sérülés után.
A baktériumok általában vakarás, szúrás, égés és bőrbetegség (például bőrgyulladás)
okozta apró hámsérüléseken át jutnak be a bőrbe. 
Vizenyős (ödémás) bőrterületek különösen érzékenyek. Cellulitisz kialakulhat a bőr nyílt
sérülése nélkül is.
Panaszok, tünetek és szövődmények
A cellulitisz leggyakoribb az alsó végtagon, de bárhol megjelenhet. Az első tünetek:
a bőrterület kivörösödése, fájdalma és nyomásérzékenysége. Ezeket egyrészt maguk a
baktériumok, másrészt a szervezet fertőzéssel szembeni védekezése okozza. Az érintett
bőrterület meleggé, enyhén duzzadttá és kissé olyanná válik, mint a narancshéj.
Megjelenhetnek rajta apró illetve nagyobb folyadékkal teli hólyagok (vezikulák,
bullák). Az orbánc ( eriszipelász ) a sztreptokokkusz cellulitisz egyik formája,
melyben a bőr élénk vörössé és szemmel láthatóan duzzadttá válik a szélek
kiemelkedésével. A bőr duzzanata a fertőzés által elzárt nyirokerek miatt alakul ki.
Legtöbb emberben a cellulitisz csak enyhe betegséget okoz, de előfordul, hogy láz,
hidegrázás, szapora szívverés, fejfájás, alacsony vérnyomás és zavartság kíséri.
A fertőzés terjedésekor a közeli nyirokcsomók megnagyobbodhatnak, és
nyomásérzékennyé válhatnak (limfadenitisz). Más szövődményei is lehetnek a
betegségnek: a nyirokutak gyulladása (limfangitisz), bőrtályog és a kórokozók véráramba jutása (szepszis ).
Az azonos területen ismétlődő cellulitisz, különösen az alsó végtagon, károsíthatja
a nyirokereket, és ezzel a szövetek tartós duzzanatát hozhatja létre.
Kórisme és kezelés
Az orvos a cellulitisz diagnózisát általában a megjelenés és a tünetek alapján
állítja fel. Vérből, gennyből vagy szövetmintából történő laboratóriumi
baktériumazonosítás általában nem szükséges, hacsak nem súlyos betegségről van szó.
Előfordul, hogy az orvosnak vizsgálatokat kell elvégeznie ahhoz, hogy elkülönítse a
cellulitiszt a tüneteiben hasonlóan jelentkező alsó végtagi mélyvénás trombózistól.
Azonnali antibiotikus kezeléssel megakadályozható a fertőzés gyors átterjedése a
véráramba és a belső szervekbe. Az antibiotikumok közül a dikloxacillin és a cefalexin
hatásos mind a sztreptokokkuszok, mind pedig a sztafilokokkuszok ellen. Enyhe esetben
szájon át szedhető az antibiotikum; gyorsan terjedő cellulitisz, magas láz vagy egyéb
súlyos fertőzésre utaló jel esetén gyakran intravénásan kap a beteg antibiotikumot. Az
érintett testrészt lehetőleg nyugalomba kell helyezni, és a duzzanat csökkentése
céljából fel kell polcolni. Hűvös, nedves borogatás enyhítheti a fertőzött terület
panaszait.
Néhány napos antibiotikumos kezelés után a cellulitisz tünetei általában megszűnnek,
bár a baktériumok pusztulása és szövetkárosító anyagok felszabadulása miatt a tünetek
a javulás előtt gyakran súlyosbodnak. Ilyenkor a szervezet a baktériumok elpusztulása
ellenére tovább védekezik. Az antibiotikumos terápiát a tünetek megszűnése ellenére
minimum 10 napon át kell folytatni.
