Az epiglottitisz a gégefedő bakteriális fertőzése.
A gégefedő kis, lapos, merev szövetből álló képződmény, mely a gége (larinx) és a
légcső (trachea) bejáratát fedi a nyelés során. Néha baktériumok, általában a
Haemophilus influenzae támadja meg. A fertőzés leggyakrabban gyermekekben fordul elő, de
a Haemophilus ellen bevezetett rutinszerű oltás miatt ma már kevésbé gyakori. A fertőzés
miatt kialakuló duzzanat elzárhatja a légutakat, légzési nehézséget és halált okozhat.
Tekintve, hogy a gyermekek légútja szűkebb, mint a felnőtteké, a betegség gyermekekre
veszélyesebb. 
Tünetei a súlyos torokfájás, a láz és a gombócos beszédhang. Mivel a fertőzés a gégefedőn van, a torok hátsó része általában nem tűnik fertőzöttnek. Ahogy a betegség miatt a légút szűkülni kezd, a beteg belégzési hangja sípolóvá válik (stridor), majd belégzési nehézség egyre súlyosabb lesz. Az állapot gyorsan romlik.
A beteg tünetei alapján valószínűsíthető a diagnózis. Ha a betegnek nincs légzési nehézsége, az orvos a garatot gégetükörrel vagy röntgenfelvétellel vizsgálhatja meg, ezekkel a megduzzadt gégefedő gyakran kimutatható. Egyes esetekben a garatot az orron keresztül ledugott vékony, hajlékony képalkotó eszköz segítségével vizsgálja meg (nazofaringális laringoszkópia).
A légzési nehézségre nem panaszkodó beteg antibiotikumot kap, és intenzív osztályon állandó megfigyelés alá kerül. Légzési nehézség esetén a beteg légcsövébe az orron, vagy szájon keresztül műanyag lélegeztető csövet juttatnak (endotraheális intubáció). A cső miatt a légutak nem tudnak elzáródni. Előfordul, hogy a légutak már annyira megduzzadtak, hogy az orvos képtelen a csövet ezen a módon behelyezni, ilyenkor kénytelen megnyitni a nyak elülső felszínét, és a csövet közvetlen a légcsőbe vezetni (traheotómia vagy krikotireoidotómia).
