A krónikus izzadmányos perikarditisz oka általában ismeretlen, de lehet rák, tuberkulózis és pajzsmirigy-alulműködés (hipotireózis) is.

Krónikus konstriktív perikarditisz is többnyire ismeretlen okok miatt alakul ki. Leggyakoribb ismert oka vírusfertőzés, valamint a mellrák vagy a limfóma kezelésében alkalmazott sugárterápia. Az akut perikarditiszt létrehozó állapot bármelyike is okozhatja, így reumatoid artritisz, szisztémás lupusz eritematózusz, korábbi sérülés, szívműtét vagy bakteriális fertőzés. Korábban az Egyesült Államokban - a ma már csak az esetek 2%-áért felelős - tuberkulózis volt a leggyakoribb oka. Afrikában és Indiában még mindig ez áll leggyakrabban a perikarditisz összes formájának hátterében.

Az általa okozott panaszok a következők: légzési nehézség, köhögés és fáradékonyság. A köhögést a tüdővénákban fellépő magas nyomás miatt a léghólyagocskákba préselődő folyadék okozza. Fáradékonyság azért jelentkezik, mert a kóros perikardium akadályozza a szívpumpa telődését, így az nem tud a szervezet igényeinek megfelelő mennyiségű vért kipréselni. További gyakori tünet a hasban (hasvízkór, aszcitesz) és a lábakban (ödéma) kialakuló folyadékgyülem. A folyadék olykor a tüdőket borító hártya, a pleura két rétege között gyülemlik fel (pleurális izzadmány). A krónikus perikarditisz azonban fájdalmat nem okoz.

Amennyiben a folyadék lassan halmozódik fel, a krónikus izzadmányos perikarditisz kevés tünetet okoz. Ennek oka az, hogy a perikardium képes fokozatosan megnyúlni, így szívtamponád nem alakul ki. Ha azonban a folyadék gyorsan gyülemlik fel, akkor a szív összenyomódik, és szívtamponád jön létre.

A tünetek fontos támpontul szolgálnak arra, hogy az illetőnek krónikus perikarditisze van, különösen, ha a szív csökkent teljesítményének nincs más oka - például magas vérnyomás, koszorúér-betegség vagy szívbillentyű-hiba.

Gyakran végeznek ekokardiográfiát a diagnózis megerősítésére. Ezzel mérhető a perikardiális űrben levő folyadék mennyisége, és a szív körül keletkezett fibrózus szövet. A vizsgálattal szívtamponád jelenléte is megerősíthető. A mellkasröntgen kálciumlerakódásokat (depozitumokat) mutathat a perikardiumban. Ezek a lerakódások a betegek közel felében kialakulnak.

A diagnózist két módon lehet megerősíteni. Szívkatéterezéssel megmérhető a nyomás a szív üregeiben és a nagyobb erekben. Ezek segítségével el lehet különíteni a perikarditiszt a hasonló betegségektől. A másik módszer a mágneses rezonancia vizsgálat (MRI) vagy a komputertomográfia (CT), amivel a perikardium vastagsága állapítható meg. Normálisan a perikardium vastagsága kevesebb, mint 3 mm, de krónikus konstriktív perikarditiszben általában minimum 6 mm.

Biopsziával kideríthető a krónikus perikarditisz oka - például a tuberkulózis. A feltáró (exploratív) műtéten a perikardiumból apró mintát vesznek, és mikroszkóp alatt megvizsgálják. A minta perikardioszkóppal (száloptikás cső, amivel meg lehet tekinteni a perikardiumot, és szövetmintát is lehet venni belőle) is nyerhető. Az eszközt a mellkason ejtett bemetszésen keresztül juttatnak be.

Az ismert okokat, amennyiben lehetséges, kezelik. Ha a szív működése normális, az orvos vár és figyel. Amennyiben a betegség tüneteket okoz, vagy fertőzést gyanítanak, sebészi leszívást végeznek.

Az ágynyugalom, az étrend sótartalmának csökkentése és a vízhajtók (a folyadékkiválasztást serkentő gyógyszerek) enyhíthetik a tüneteket. A gyógyítás egyetlen lehetséges módja azonban a szívburok sebészi eltávolítása. Ez a betegek 85%-án segít. Műtétnek azonban a legtöbb ember nem veti alá magát, hacsak a betegség nem akadályozza jelentősen mindennapi teendőiben, mivel a műtéti halálozás aránya 5-15%. Az operációt nem végzik el a betegség kezdeti (a tünetek megjelenése előtti), vagy késői stádiumaiban (nyugalomban is fennálló tünetek esetén).