A tünetek attól függően változnak, hogy melyik artéria érintett, hogy mennyire záródott el az ér, és hogy fokozatosan szűkült-e, vagy hirtelen záródott el. Általában az artéria belsejének körülbelül 70%-kal kell beszűkülnie, hogy tünetek jelentkezzenek. A fokozatos szűkület a hirtelen elzáródásnál enyhébb tüneteket okoz - még akkor is, ha az artéria végül teljesen átjárhatatlanná válik. A tünetek azért lehetnek enyhébbek, mert a fokozatos szűkület időt ad a közeli erek a növekedésére, illetve az új véredények kifejlődésére (ezeket kollaterális ereknek hívják). Az érintett szövet így hozzájuthat a vérhez. Ha az artéria hirtelen záródik el, nincs idő kollaterális erek kifejlődésére, a tünetek ezért többnyire súlyosabbak.

A végtagok artériái:Valamelyik végtag verőerének hirtelen elzáródása súlyos fájdalmat, hűvösséget, és az érintett végtag érzéstelenségét idézheti elő. Az adott végtag vagy sápadt, vagy kékes színű (cianotikus). Az elzáródás alatt a pulzus egyáltalán nem tapintható. A végtag keringésének hirtelen, drasztikus csökkenése belgyógyászati vészhelyzet. A vérkeringés hiánya gyorsan a végtag érzéskieséséhez vagy bénulásához vezet.

A klaudikáció intermittensz (időszakos sántítás), a perifériás verőérbetegség leggyakoribb tünete, a láb egyik artériájának fokozatos szűkülete miatt keletkezik. Ez a lábizmokban - nem az ízületekben - jelentkező fájdalmas, görcsös vagy elfáradás érzés. A kórkép rendszeresen és előre megjósolhatóan jelentkezik fizikai terhelés során, de a pihenés mindig azonnal megszünteti. Járás közben az izmok fájnak, és a fájdalom gyorsabban jelentkezik és súlyosabb, ha a beteg gyorsan, vagy hegynek felfelé sétál. Általában 1-5 perces pihenés után (nem szükséges ülni hozzá) a beteg az addig megtett út hosszával azonos távot tud megtenni, bár a folyamatos séta hasonló távolság megtétele után ismét fájdalmat provokál. A fájdalom leggyakrabban a lábszárban jelentkezik, de az elzáródás helyétől függően megjelenhet a combban, a csípőben és a fartájon is. Nagyon ritkán a lábfejben lép fel.

Ahogy a láb artériája tovább szűkül, a fájdalom nélkül megtehető út hossza egyre rövidebb lesz. A betegség végül nagyon súlyossá válik, a lábizmok még nyugalomban is fájnak, különösen, ha a beteg lefekszik. A fájdalom a láb alsó részében vagy a lábfej elején kezdődik, súlyos és tűrhetetlen, a láb megemelésére rosszabbodik. Gyakran az alvást is akadályozza. Hogy enyhítsék, a betegek az ágy szélén lelógatják a lábukat, vagy ülve, lógó lábakkal pihennek.

A kar verőereinek kiterjedt elzáródása - ami ritka - a kar többszöri használatakor kimerültséget, görcsöket vagy fájdalmat okoz annak izmaiban.

Ha a vérellátás csak enyhén vagy mérsékelten csökkent, a végtag szinte teljesen egészségesnek tűnik. Ha a lábfej vérellátása súlyosan lecsökken, az érintett testrész hűvössé válik. A lábfej vagy a láb bőre száraz, hámló, fénylő vagy berepedezett. A körmök és a végtag szőrzete nem növekszik normálisan. Ahogy az artéria tovább szűkül, nehezen gyógyuló sebek keletkezhetnek, általában a lábujjakon vagy a sarkon, és ritkán, főleg sérülés után, a lábszáron. Könnyen alakulnak ki fertőzések, amik gyorsan súlyossá válnak. Súlyos, obliteratív perifériás verőérbetegségben szenvedő betegekben a bőr sérülései akár hetekig-hónapokig gyógyulnak, vagy egyáltalán nem gyógyulnak meg. Fekélyek keletkezhetnek a lábfejen. A láb izmai általában zsugorodnak (atrófia). Kiterjedt elzáródás üszkösödést eredményezhet.

Egyes betegekben, akiknek előre megjósolható, állandó klaudikációjuk volt, az állapot hirtelen rosszabbodhat. Az eddig például 10 háztömb megtétele után jelentkező fájdalom hirtelen 1 háztömb megtétele után lép fel. Ez a változás arra utal, hogy új vérrög keletkezett a láb artériájában. Az ilyen betegeket minél előbb szakorvosnak kell megvizsgálnia.

Az okkluzív perifériás verőérbetegség diagnózisát a tünetek és a fizikális vizsgálat eredményei alapján állítják fel. A vérnyomást vagy a véráramlást közvetlenül mérő eljárásokat is szoktak végezni.

Az orvos vagy az ápoló mindenütt ellenőrzi a pulzust, többek közt a hónaljban, a könyökhajlatban, a csuklóban, a lágyékban, a bokában és a térdhajlatban. Az elzáródáson túli artériákban a pulzus gyenge vagy nem tapintható. Ha például a láb artériájának elzáródására gyanakodnak, az elzáródás feltételezett helye alatt ellenőrzik az érverést. (Azoknál az artériáknál, amelyek közvetlenül nem tapinthatók, képalkotó eljárásokat végeznek a keringésről.) A szűk artérián keresztüli turbulens (örvénylő) véráramlás által keltett hangokat (zörejeket) sztetoszkóppal hallgatják meg. Megvizsgálják a végtagok bőrét, annak színét és hőmérsékletét, és óvatosan megnyomkodják, hogy ellenőrizzék, milyen gyorsan tér vissza a szín a nyomás abbahagyása után. Ezek a megfigyelések segítenek megállapítani, hogy a keringés megfelelő-e.

A betegség diagnosztizálásában használt eljárások többsége nem-invazív, és az orvosi rendelőben, vagy a kórház járóbeteg-részlegében elvégezhető. Leggyakrabban hagyományos vérnyomásmérő mandzsettát és speciális, elektronikus sztetoszkópot alkalmaznak mindkét kar és láb szisztolés vérnyomásának mérésére. Ha a bokán mért vérnyomás a karokon mértnél alacsonyabb, a láb vérellátása elégtelen, és az okkluzív perifériás verőérbetegség diagnózisa felállítható. Amennyiben a kar valamelyik verőerének elzáródására gyanakodnak, mindkét karban megmérik a szisztolés vérnyomást. Az egyik kar következetesen magasabb vérnyomása az alacsonyabb vérnyomású felső végtagban fennálló elzáródásra utal, és a betegség diagnózisa kimondható. A vérnyomásmérés azonban nem mindig pontos azokban, akiknek artériái kálciumlerakódások miatt merevebbé váltak, illetve azokban sem, akik hosszú ideje szenvednek cukorbetegségben.

A véráramlás közvetlen mérésére és az okkluzív perifériás verőérbetegség diagnózisának megerősítésére Doppleres ultrahang vizsgálat végezhető. Ez az eljárás pontosan ki tudja mutatni a véredények szűkületét vagy elzáródását. A színes Doppler is hasznos, mert a különböző sebességű véráramlást különböző színekkel mutatja. A véráramlást mérő Doppleres ultrahangot terheléses vizsgálat alatt is szokták végezni, mert egyes problémák csak terhelés alatt jelentkeznek. Röntgent és egyéb nem-invazív eljárásokat (például a véráramlás vagy a vérben lévő oxigén mennyiségének mérésére) is alkalmaznak.

Az invazív érfestést általában csak az után végzik el, hogy kimondták a műtét vagy az angioplasztika (katéteres tágítás) szükségességét. Ilyen esetekben a vizsgálat célja az, hogy a műtét vagy az angioplasztika előtt az érintett területről tiszta képet kapjon az orvos. Ritkán azért van rá szükség, hogy eldöntsék, el lehet-e végezni a műtétet vagy az angioplasztikát. Az érfestés során, a röntgenfelvételen látható röntgenelnyelő festéket (kontrasztanyagot) fecskendeznek az artériába. A festék kirajzolja az eret. A vizsgálat így ábrázolni tudja a verőér pontos átmérőjét, és egyes elzáródások kimutatásában pontosabb, mint a Doppleres ultrahang vizsgálat. Alternatív megoldásként ún. digitális szubtrakciós érfestést lehet végezni. Ilyenkor számítógéppel javítják a kép minőségét, így kevesebb kontrasztanyagra van szükség, az eljárás ezért biztonságosabb, és kevésbé kellemetlen, mint a hagyományos érfestés. Egyes klinikákon az érfestés kevésbé invazív típusát végzik spirális komputeres tomográfiával (ezt CT angiográfiának nevezik), vagy a mágneses rezonancia vizsgálat egyik típusával (ezt mágneses rezonancia angiográfiának vagy MRA-nak hívják ).

Az érszűkületes betegekben megpróbálják azonosítani a kockázati tényezőket, például a magas koleszterin-, vércukor- és homociszteinszintet, illetve a magas vérnyomást. Vérvizsgálatokat végeznek a koleszterin-, a vércukor- és olykor a homociszteinszint meghatározására. A vérnyomást többször is megmérik, hogy megállapítsák, következetesen magas-e.

A szűkület vagy elzáródás egyéb okainak, például a véredények autoimmun betegség következtében kialakuló gyulladásának kimutatására is vérvizsgálatokat végeznek. Ezek közé tartozik a vörösvérsejt sülylyedés és a csak gyulladás során termelődő C-reaktív protein mérése. A kar artériáinak elzáródásakor azt próbálják megállapítani, hogy a háttérben álló ok ateroszklerózis, mellkasi kiáramlási szindróma ("thoracic outlet szindróma") vagy arteritisz-e.

A kanális spinális sztenózisát (a gerinccsatorna szűkületét), ami szintén fájdalmat okozhat fizikai aktivitás során, ki kell zárni. Az ezáltal létrejövő fájdalom azonban, a klaudikáció intermittensztől eltérően, nem enyhül pihenésre.

Az okkluzív perifériás verőérbetegség megelőzésének legjobb módja az ateroszklerózis kockázati tényezőinek kiiktatása. Ebbe tartozik a leszokás a dohányzásról; a cukorbetegség kezelése; a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint és homociszteinszint csökkentése; a testsúly csökkentése; és a rendszeres fizikai aktivitás. A jól kézben tartott cukorbetegség segít kitolni vagy megelőzni a betegség kialakulását, és az egyéb szövődmények kockázatát is csökkenti.

A kezelés célja a betegség romlását megelőzni; a szívroham, a szélütés és a kiterjedt ateroszklerózis miatti halálozás kockázatát csökkenteni; a csonkolást megelőzni; valamint - a tünetek (például a klaudikáció intermittensz) enyhítésén keresztül - az életminőséget javítani. A kezelés a sántítást enyhítő, illetve a vérrögöket feloldó (trombolitikus) gyógyszerekből, angioplasztikából, műtétből és egyéb eljárásokból, például testmozgásból és lábápolásból áll. Hogy ezek közül melyiket alkalmazzák, az a tünetek súlyosságától, az elzáródás mértékétől és elhelyezkedésétől, a kezeléssel kapcsolatos kockázattól (főleg műtét esetében), és a beteg általános egészségi állapotától függ. Tekintet nélkül az alkalmazott célzott kezelésre, a betegeknek mindenképpen csökkenteniük kell az ateroszklerózissal kapcsolatos kockázati tényezőiket, hogy összességében javítsák a kórjóslatot. Az angioplasztika és a műtét az azonnali probléma mechanikai megoldását jelenti csupán, és a háttérben álló betegséget nem gyógyítja meg.

Az angioplasztikát gyakran végzik el közvetlenül az érfestés után. A tünetek enyhítésére, és így a műtét elhalasztására vagy elkerülésére lehet használni. Olykor a műtéttel kombinálva alkalmazzák. Az eljárás során egy, a végén ballont hordozó katétert helyeznek az artéria szűk részébe, ezután felfújják a ballont, hogy megoldják az elzáródást. Hogy tartósan nyitva tartsák az artériát, esetleg végleges, henger alakú dróthálót (stentet) raknak az érbe. Az angioplasztikát általában járóbeteg-ellátás keretében végzik. A beavatkozás ritkán fájdalmas, de kissé kellemetlen lehet, mivel a betegnek nyugodtan kell feküdnie egy kemény asztalon. Enyhe nyugtatót adnak, altatásra azonban nem kerül sor.

Az eljárás sikere változó, az elzáródás helyétől, illetve a perifériás verőérbetegség súlyosságától függően. A beavatkozás után trombocita-aggregáció-gátlót (például aszpirint vagy klopidogrelt) adnak a betegnek, hogy megelőzzék a végtagok artériáiban a vérrögképződést, illetve a későbbi szívrohamot és szélütést. Rendszeresen végeznek Doppleres ultrahangvizsgálatot is, hogy az artérián keresztüli véráramlást ellenőrizzék, és ezáltal kimutassák, ha az artéria ismét szűkülni kezdene.

Az angioplasztika nem lehet sikeres, ha az artéria túl sok szakasza szűkült, ha a szűk szakasz túl hosszú, illetve ha az artéria falának megkeményedése súlyos és kiterjedt. Angioplasztika után műtétre lehet szükség, ha egy vérrög darabka (trombus) alakul ki a szűkült területen, ha egy vérrög (embólus) leszakad és elzár egy távolabbi artériát, ha vér szivárog az artériafal rétegei közé, ami a véráramlást elzáró bedomborodást okoz (disszekciónak nevezett kórkép), illetve ha súlyos vérzés lép fel.

A ballonos katéter helyett egyéb eszközök - például lézer, mechanikus vágó, ultrahangos katéter és a fogorvosi fúróhoz hasonlatos rotációs műszer - is használhatók, de egyik sem tűnik hatékonyabbnak a ballonos tágításnál.

A vérrögök eltávolítására (tromboendarterektómia) műtét végezhető, ha a trombolitikus gyógyszerek hatástalanok, vagy túl veszélyesek. Az aterómák (endarterektómia) és az egyéb elzáródások eltávolítására is lehet műtétet végezni. Alternatív megoldásként megkerülő műtét is szóba jön. Ennek során szintetikus anyagból készült csövet, vagy a szervezet más részéből származó vénadarabot csatlakoztatnak az elzárt artériához az akadály fölött és alatt. A vért így az elzárt eret megkerülve vezetik el. Egy másik módszer a szűkült vagy elzáródott rész eltávolítása, és annak helyére graft beültetése. A műtét előtt általában ellenőrzik a szívműködést és a szívkoszorúér vérkeringését, hogy megállapítsák a műtét viszonylagos biztonságosságát, mivel az okkluzív perifériás verőérbetegek nagy részének koszorúér-betegsége is van.

A végtagok artériái:Ezeknek a verőereknek a hirtelen elzáródásakor a lehető leghamarabb elvégzik a műtétet, hogy megelőzzék a végtagműködés visszafordíthatatlan károsodását, illetve az amputációt.

A klaudikáció intermittenszes (időszakos sántításban szenvedő) betegek többségében testmozgás vagy gyógyszerek enyhíteni tudják a fájdalmat. A testmozgás a leghatékonyabb kezelés, és a motivált betegek számára, akik képesek az előírt napi gyakorlatokat elvégezni, ez a legmegfelelőbb. Hogy a testedzés pontosan hogyan enyhíti a sántítást, nem teljesen világos, de valószínűleg az izomműködést javítja. Arra nincs bizonyíték, hogy javítaná a keringést, vagy új (kollaterális) erek növekedését idézné elő. A klaudikáció intermittenszes betegek, ha lehetséges, sétáljanak legalább 30 percet egy nap, legalább háromszor egy héten. A legtöbb betegben az ilyen gyakorlat követése növeli a kényelmesen megtehető távolságot. A séta alatt érzett kellemetlenség nem veszélyes. Ha ez történik, az illető hagyja abba a gyaloglást, amíg az el nem múlik, majd sétáljon ismét tovább. A teljes sétáló időnek a pihenéssel töltött idő nélkül legalább 30 percnek kell lennie ahhoz, hogy nőjön a járási távolság.

A testgyakorlás általában akkor a leghatékonyabb, ha gyakorlott kezelőorvos felügyeli rehabilitációs program keretein belül. Az orvosok azt javasolják, hogy a klaudikáció intermittenszes betegek vessék alá magukat terheléses vizsgálatnak, mielőtt belekezdenek a rehabilitációs programba, hogy megbizonyosodjanak: a szívük vérellátása megfelelő.

A súlyos perifériás okkluzív verőérbetegségben szenvedőknek (ez azokat jelenti, akiknek nyugalmi fájdalmuk, szövetelhalásuk vagy nem gyógyuló sebeik vannak) kerülniük kell a hideget, ami szűkíti az ereket, és az érszűkítő hatású gyógyszereket. Ilyen gyógyszer az adrenalin vagy a pszeudoefedrin, amik gyakori összetevők fejfájáscsillapítókban és nátha-ellenes készítményekben.

A klaudikáció intermittensz kezelésére pentoxifillin vagy cilosztazol használható. Ezek a gyógyszerek növelik a véráramlást, és így az izmok oxigénellátását. Mindkettőt 2-3 hónapig kell szedni, hogy meg lehessen ítélni: hatékonyak-e. A pentoxifillin hasznossága azonban mostanában kétségessé vált, és sok szakember már nem ajánlja. Ezzel ellentétben a cilosztazol a fájdalommentesen megtehető távolságot 50-100%-kal növeli. Szívelégtelenségben szenvedők nem szedhetik. Az artériákat tágító (dilatáló) szerek, például kálciumcsatorna-blokkolók, adhatók, de nem igazolódott, hogy enyhítik a klaudikáció intermittenszt. A karnitin és a ginkgo n táplálékkiegészítőkről viszont azt találták, hogy mérséklik a klaudikáció intermittenszt, a vényköteles gyógyszerekkel összehasonlítva azonban csak csekély hatásuk van.

Aszpirint vagy klopidogrelt általában adnak, mert ezek segítenek megelőzni a vérrögképződést, és csökkentik a szívroham vagy az agyvérzés kockázatát. Úgy módosítják a vérlemezkéket, hogy ne tudjanak az erek falához tapadni. Normálisan a vérben keringő vérlemezkék ugyanis az ér sérülése esetén összegyűlnek, és rögöt képeznek, hogy elállítsák a vérzést.

Ha a többi kezelés nem enyhítette a sántítást, az elzáródás megoldására műtét, illetve bájpassz műtét végezhető. Műtétet általában az amputáció elkerülése érdekében, akkor végeznek, ha a láb keringése nagyon lecsökkent - vagyis mikor a sántítás mozgásképtelenséghez vezet, illetve nyugalomban jelentkezik, mikor a sebek nem gyógyulnak, vagy mikor szövetelhalás lép fel.

A jó lábápolás igen fontos. Segít megelőzni, hogy a sebek vagy a lábfej fekélyei elfertőződjenek, és fájdalmassá váljanak, vagy üszkösödni kezdjenek. A jó lábápolás az amputációt is megelőzheti. A lábfej fekélyei gondos ápolást igényelnek. Ilyen ápolásra van szükség a fertőzés kezelésére, a bőr megóvására a további sérüléstől, valamint a járóképesség fenntartása érdekében is.

A lábfej-fekélyt tisztán kell tartani: naponta meg kell mosni enyhe szappannal vagy antibakteriális oldattal, és tiszta, száraz gézkötéssel befedni. A keringés javítására a lábakat a szív szintje alatt kell tartani. A cukorbetegek vércukorszintjét a lehető legjobban be kell állítani. Szabály, hogy minden rossz lábkeringésű vagy cukorbeteg személy ellenőriztesse orvossal a hét napon túl nem gyógyuló fekélyt. Az orvos gyakran antibiotikumos kenőcsöt ír fel.

Ha a fekélyek nem gyógyulnak, a betegnek teljes ágynyugalomra lehet szüksége. Ha erre van szükség, a beteg viseljen sarokvédős kötést, vagy habszivacs lábbelit, hogy megelőzze a lábfejen a felfekvések kialakulását. Az ágy fejrészét 15-20 cm-nyire meg kell emelni, a lábakat pedig a szív szintje alatt kell tartani, hogy a gravitáció segítse az artériás keringést. Ha a fekélyek elfertőződnek, általában szájon át szedendő antibiotikumot írnak fel, és szükség lehet a beteg kórházi beutalása is.

Ritkán a láb amputációjára kerül sor a fertőzött szövet eltávolítása, a kibírhatatlan fájdalom enyhítése, illetve az üszkösödés rosszabbodásának megfékezése érdekében. A sebészek a láb lehető legkisebb részét távolítják el. A térd megtartása különösen fontos, ha a beteg műlábat szándékozik viselni. A lábamputáció utáni rehabilitáció is lényeges.

Az aorta alsó szakasza és az artéria iliáka kommuniszok:Az aorta alsó szakaszának és az artéria iliáka kommuniszoknak a hirtelen, teljes elzáródásakor azonnal műtétet végeznek.

Veseartériák:Az egyik veseartéria hirtelen, teljes elzáródásakor az angioplasztika vagy a műtét - ha azonnal elvégzik - helyreállíthatja a keringést és a veseműködést.

A veseartéria fokozatos, mérsékelt szűkületekor mindaddig nincs szükség célzott kezelésre, amíg a vérnyomás befolyásolható, és a vérvizsgálatok azt jelzik, hogy a vesék megfelelően működnek. Ha renovaszkuláris hipertónia alakul ki, vérnyomáscsökkentőket alkalmaznak. Gyakran legalább három féle vérnyomáscsökkentőre van szükség. Az angiotenzin konvertáló enzim- (ACE-) gátlók különösen hasznosak; alkalmazásuk során azonban a veseműködést ellenőrizni kell. Ha a renovaszkuláris hipertónia fennmarad és súlyos, vagy ha a veseműködés romlik, a vese keringésének helyreállítására angioplasztikát vagy bájpassz műtétet végeznek.

Artéria mezentérika szuperior:Ha az artéria mezentérika szuperior hirtelen és teljesen elzáródik, csak azonnali műtét állíthatja helyre a vérellátást elég gyorsan ahhoz, hogy a beteg életben maradjon. Az, hogy a beteg túlél-e, és hogy a belek megmenthetők-e, attól függ, milyen gyorsan rendezik a vérellátást. Hogy időt nyerjenek, még röntgenfelvételt sem készítenek a műtét előtt.

Ha az artéria mezentérika szuperior fokozatosan szűkült be, a nitroglicerin enyhítheti a hasi fájdalmat, de angioplasztikára vagy műtétre szükség van a verőér tágítása céljából. Doppleres ultrahangvizsgálattal vagy érfestéssel meghatározható, milyen szűk az ér, és ez segít az orvosnak eldönteni, hogy megoperálja-e a beteget.

Máj- és lépverőér:A máj- vagy a lépartéria elzáródásának megoldására műtétre van szükség.