A munkacsoport tagjainak az első feladata, hogy meghatározzák a beteg rövid és hosszú távú céljait. Például elképzelhető, hogy egy idősebb beteg unokáját szeretné meglátogatni repülőgéppel. Ha ez a beteg csak kb. 100 métert képes megtenni légszomj nélkül, akkor a kezdeti rövid távú cél a sétatávolság fokozatos megnövelése, hiszen a repülőgépre szálláshoz 300 méter megtételére is szükség lehet. A munkacsoport tagjainak az ésszerű célkitűzéseken túl a beteget lelkileg is támogatniuk kell. Időnként (például hetente) értékelni kell az addig elért eredményeket.
A munkacsoport tagjainak azonban fel kell mérniük az egyes betegeknél a program sikerét hátráltató tényezőket is; például anyagi gondok, a rehabilitációs központ elérésének nehézsége, ismerethiány és a háttérben álló család sajátosságai. Ismerethiány például akkor jelent problémát, ha a tüdőbetegség mellett a betegnek még demenciája (csökkent szellemi képessége) is van. Az ilyen beteget a jobb megértés céljából valószínűleg más módon kell megközelíteni. A családi háttér problémáira példa, ha a programban résztvevő beteg olyan gondozótól függ, aki őt szellemileg vagy fizikailag kihasználja. Fontos, hogy a munkacsoport tagjai ezekre a jelenségekre felfigyeljenek, és megtalálják a módját, hogy a betegen segíteni tudjanak.
Meghatározzák a hosszú távú célokat is, és a munkacsoport dolgozói megtanítják a betegnek, hogyan ismerheti fel a tüdő állapotában bekövetkező változásokat annak érdekében, hogy minél hamarabb orvoshoz fordulhasson. A tünetek változásának tükrében a kezelés módosítására is szükség lehet.
