A foglalkozás-terápia célja, hogy a beteget alapvető önellátásra, hasznos munkavégzésre és szabadidős tevékenységek folytatására tegye képessé. Még az egyszerű feladatok is több képesség összehangolt működését kívánják meg: megfelelő érzékelést és mozgást (szenzomotoros képesség), tervezést és végrehajtást (kognitív képesség), a feladat végrehajtásához szükséges szándékot és a feladat elvégzéséig a szándék megőrzésének képességét (lelki alkalmasság).
Az ezen képességekben mutatkozó hiányosságok kihatnak egy-egy feladat végrehajtására. A szenzomotoros hiányosság az érzékelésben, a észlelésben, a mozgásterjedelemben, az izomerőben, az izomtónusban, az állóképességben, az egyensúlyozásban, a (kéz)ügyességben és a koordinációban mutatkozó problémákat jelenti. A kognitív hiányosságot a figyelmetlenség, a szétszórtság, az összpontosítás hiánya, a dolgok helytelen megítélése, a határozatlanság és a rossz problémamegoldó képesség jelentheti. A pszichés zavar alatt a fásultságot, a lehangoltságot, a szorongást, a csalódottságot, a kitartás hiányát és a problémák feldolgozó-képességének csökkenését értjük. A hiányosságok előfordulását a foglalkozás-terapeuta közvetlen megfigyelés, meghatározott vizsgálatok, és másoktól kapott információk révén állapíthatja meg.
A foglalkozás-terapeuta úgy határozza meg a teendőket, hogy a beteget adott feladat végrehajtása közben megszokott környezetében figyeli meg. Felméri a beteg társadalmi környezetében esetleg előforduló gondokat (például a családtagok hogyan viszonyulnak ahhoz, ahogyan a beteg a feladatot végrehajtja), csakúgy, mint a fizikai környezetében rejlőket is (például a nem megfelelő világítás, a járást akadályozó villanyvezetékek és egyéb, a feladat végrehajtását gátló tényezőket).
Az adott hiányosság típusától függően választják meg a terápiás módszereket. A beteg a foglalkozás-terapeutával együttműködve határozza meg és állítja fontossági sorrendbe a terápia céljait, és választja ki az ésszerű terápiás feladatokat. Például a finommozgásos képességeket fejlesztő gyakorlatokat (mint a mindkét kéz használatát igénylő gyakorlatok, vagy peckek beillesztése lyuggatott táblába) a mozgáskoordináció javítására és az evőeszközök jobb használatára alkalmazzák. A memória játék javíthatja a felismerést és az emlékezetet. Egyes rugalmasan alkalmazható technikák hozzásegítik a beteget ahhoz, hogy saját erejét bizonyos működési zavarainak kompenzálására használja (például ha valakinek az egyik karja bénult, megtanulhatja, hogyan öltözködjön, kösse meg cipőjét vagy gombolja ruházatát). A feladatok végrehajtásának javulásával, azokat nehezíteni lehet.
A foglalkozás-terapeuták ismerik azokat az eszközöket, melyeket a korlátozott cselekvőképességű betegek igénybe vehetnek ahhoz, hogy önállóbb életet éljenek. Például a beteg ellátható merevítő sínnel a deformációk elkerülésére, vagy adott eszköz megfogására. A leggyakrabban használt segédeszközök a botok, a fürdőkád oldalára és hátsó részére, vagy a WC-be szerelt kapaszkodók, a zuhanyzószékek, az étkezési eszközökre vagy cipőkanalakra szerelt fogantyúk, vagy az olyan csíptetők, melyekkel tárgyakat lehet a földről fel- vagy polcról levenni. A fogantyúkkal, rugókkal vagy elektromos kapcsolókkal felszerelt eszközök a kéz korlátozott mozgásakor jelentenek segítséget. A magasított WC-ülőkék és széklábhosszabbítók a hát vagy láb mozgáskorlátozottsága esetén hasznosak. Mind a négy végtag bénulásával vagy más súlyos mozgáskorlátozottsággal járó rendellenesség esetén bonyolult, számítógép vezérlésű eszközök állnak rendelkezésre.
Vannak olyan eszközök, melyek csökkent látás, hallás vagy rossz memória esetén használhatóak. A telefonokon nagyobb gombok alkalmazhatók, csöngését pedig felvillanó fény helyettesítheti. Az emlékezet problémáin segíthet az automatatárcsázás, vagy a gyógyszeradagolók, illetve emlékeztetők használata, valamint olyan, zsebben hordható eszközök alkalmazása, melyeken a tudnivalók (emlékeztetők, utasítások, listák) rögzíthetőek és szükség esetén visszajátszhatóak.
