Közérdekű információkA közvetítői eljárás lefolytatását mindkét érdekelt, tehát az egészségügyi szolgáltató és a beteg - halála esetén közeli hozzátartozója, illetve örököse - is jogosult kezdeményezni, feltéve, hogy a jogvita a szolgáltatás nyújtásából ered
. Nincs a törvényben olyan rendelkezés, amely az eljárás megindítására időbeli korlátot állapítana meg, de az elévülés miatt állami kényszerrel már végre nem hajtható igények egyezséggel történő érvényesítése kevés sikerrel kecsegtet. Nem akadálya viszont a közvetítői eljárás kezdeményezésének, ha a felek között ugyanabból a jogalapból már bírósági eljárás van folyamatban, de ilyenkor annak szünetelését kell kérni.
Az eljárás megindítása érdekében a kérelmet a beteg lakóhelyéhez vagy az igénybe vett egészségügyi szolgáltatás helyéhez legközelebb eső területi igazságügyi szakértői kamaránál kell előterjeszteni
. A beadványnak az ügy érdemére vonatkozó legfontosabb információkat kell tartalmaznia: a felek nevét, a sérelmezett magatartás leírását és időpontját, valamint a kezdeményező igényét. Az egészségügyi szolgáltató köteles jól látható helyen kifüggeszteni a területi igazságügyi szakértői kamarák jegyzékét (postacímmel és elérhetőséggel együtt), továbbá arról is gondoskodnia kell, hogy a betegek megismerjék a közvetítői eljárás lehetőségét és eljárási rendjét.
Hogyan fejeződik be az egyeztetői eljárás?
Hogyan kezdődik el az egyeztetői eljárás? Hogyan ül össze a közvetítői tanács?
Hogyan történik a költségek előlegezése? Mi az eljárás menete?
Hogyan történik az eljárás kezdeményezése?
Mi a feladata az egészségügyi közvetítőnek?
Mi az a közvetítői névjegyzék?
Milyen összeférhetetlenségi szabályok vonatkoznak az egészségügyi közvetítőkre?








