Magyarországon évente mintegy huszonötezer ember hal meg hirtelen szívhalál következtében. Jelentős részük megfelelő segítségnyújtás, ellátás esetén megmenthető lenne. Ismert, hogy az életmentés érdekében Európában azt a célt tűzték ki, hogy mindenhova 15 percen belül kiérjen a mentő. Az is ismert, hogy az élet szempontjából az első öt perc a meghatározó, ebben az arany öt percben lehet a hirtelen szívhalált visszafordítani, a szívet újraindítani. Ezt a problémát ismerték fel a világban akkor, amikor a hangsúlyt az első, arany öt perc kihasználására, a laikus életmentés fejlesztésére tették. Ebbe a tendenciába illeszkedik az Egészségügyi Minisztérium hirtelen szívhalált megelőző programja.
A program mottója: A Te vagy JElen, te tudSZ segíteni (JESZ). A program célja az elsősegély elsajátításának népszerűsítése - mozgalommá szervezése, a civil szféra, a munkáltatók bevonása és társadalmi szerepvállalásuk erősítése.
A program első szakasza (JESZ I.) 2009. decemberében zárult. Célja ennek a szemléletnek, kultúrának a meghonosítása volt. A pályázat eredményeként 89 életmentő pont létesült, 826 fő tanár és 216 fő egyéb munkakörben dolgozó képzése valósult meg, akik a pályázat keretében közel 10.000 fő kiképzését vállalták.
Az életmentő pontok térképen való elhelyezkedése az alábbi linken tekinthető meg: