MSD Orvosi kézikönyv a családban, Főszerkesztő: Mark H. Beers, MD
Kereséshez »    Tartalomjegyzékhez »

A haldoklással szembekerülve az emberek többsége fél a fájdalmaktól. Ugyanakkor a fájdalmak jól csillapíthatóak ébrenléti állapotban is, lehetővé téve, hogy a beteg a mindennapi élet részese maradjon, és közérzete ne romoljon.

Sugárterápiával csökkenthető bizonyos daganatok mérete, így az általuk okozott fájdalom is. Az enyhébb fájdalmak csökkentésére alkalmas a fizikoterápia és egyes fájdalomcsillapítók, mint az paracetamol és az aszpirin. Egyes esetekben a hipnózis és a biofeedback 1 - mely technikáknak nincs ismert ártalmas hatása - alkalmazása hatékonyan csökkenti a fájdalmat. Ugyanakkor gyakran szükség van opioidokra, kodeinre és morfinra. A szájon át adott opioidok több órára hatékonyan csillapítják a fájdalmat; az erősebb opioidok bőrre helyezett tapasz, injekció vagy folyamatos vénás infúzió formájában adhatók. Nem kell figyelemmel lenni a drogfüggőségre, és a megfelelő gyógyszert minél korábban kell alkalmazni, mintsem kivárni, amíg a fájdalom elviselhetetlenné válik. Nincs szokásos adagolás, mivel egyes betegeknek kisebb, másoknak lényegesen nagyobb dózisok szükségesek.

Az egyik legnagyobb megpróbáltatást jelenti akár az életben, akár haldoklás közben, ha valakinek a lélegzetvétellel kell küszködnie; ezen az állapoton azonban általában lehet segíteni. Különféle eljárások léteznek a légzés megkönnyítésére: a felgyülemlett folyadék eltávolítása, a beteg testhelyzetének megváltoztatása, kiegészítő oxigén biztosítása, a légutakat esetleg elzáró daganatok sugárterápiával vagy kortikoszteroidok alkalmazásával való kisebbítése. Az enyhébb, elhúzódó légzési nehézségeket jól csökkentik az opioidok akkor is, ha a betegnek nincsenek fájdalmai. Az esti lefekvés előtt bevett opioidok úgy teszik az alvást kellemesebbé, hogy a gyakori, légszomj okozta éjszakai felébredéseket megakadályozzák.

A legtöbb hospice intézményben dolgozó orvos egyetért abban, hogy amikor a fenti eljárások nem segítenek, az opioidok adagolását a légzési nehézség megszűnéséhez elegendő mennyiségűre kell növelni, még akkor is, ha az eszméletvesztéshez vezet. Ha valaki el akarja kerülni, hogy élete utolsó szakaszában légzési nehézséggel küszködjön, akkor bizonyosodjon meg arról, hogy orvosa ezt a gondot teljes mértékben kezelni fogja még akkor is, ha ez eszméletvesztést okoz, és valójában a halált sietteti.

Súlyos betegségek esetében gyakoriak az emésztőrendszeri panaszok és tünetek, mint szájszárazság, hányinger, székrekedés, bélelzáródás és étvágytalanság. Ezek némelyikét maga a betegség okozza, mások, például a székrekedés, gyógyszerek mellékhatásai lehetnek.

A szájszárazság nedves szájtörlőkkel vagy cukorka szopogatásával enyhíthető. A repedezett ajkak kezelésére különböző, kereskedelemben kapható termékek használhatók. A fogászati problémák megelőzésére rendszeres fogmosással vagy szájszivacs használatával kell a fogakat, a fogínyt, az arc belső részét és a nyelvet tisztítani.

A hányinger és hányás egyes gyógyszerek hatása, bélelzáródás vagy valamilyen előrehaladott betegség következménye lehet. Az orvos ilyenkor változtathat a gyógyszeren, vagy hányingercsökkentő (antiemetikus) készítményt ír elő. A bélelzáródás által okozott hányinger is csökkenthető antiemetikus szerekkel, vagy a beteg közérzetét javító egyéb módszerrel.

A székrekedés igen kellemetlen. Renyhe bélműködést okoz a csökkentett élelem-bevitel, a mozgáshiány és bizonyos gyógyszerek. Hasi görcsök is előfordulhatnak. Székletlazító étrenddel, hashajtókkal, beöntéssel lehet feloldani a székrekedést, különösen, ha azt opioidok okozzák. A székrekedés feloldása még a betegség késői szakában is igen jótékony hatású.

A bélelzáródás esetleg csak műtétileg oldható meg. A beteg általános állapotától, életkilátásaitól és az elzáródás okától függően azonban a bélmozgás bénítására és a gyomorváladék csökkentésére gyógyszerek alkalmazhatók, a gyomor üresen tartását szolgáló, orron át történő leszívással együtt. Az opioidok jól szolgálhatnak fájdalomcsillapítókként.

Nyelési nehézség (diszfágia) különösen szélütést követően, előrehaladott demencia vagy daganat miatti elzáródás következtében fordulhat elő egyes betegeknél. A betegek néha úgy tudják megoldani a nyelést, hogy étkezés közben számukra megfelelő testhelyzetet vesznek fel, vagy könnyen lenyelhető ételt fogyasztanak. Ha másként nem oldható meg a probléma, szondatáplálás jöhet szóba.

Az étvágytalanság előbb-utóbb panaszt jelent a haldoklók többségénél. Az étvágy csökkenése természetesnek mondható, és nem okoz újabb testi problémákat, és bár a családtagok számára ez a tünet elszomorító, a haldoklás lefolyását esetleg megkönnyíti. A haldokló betegek nem tudják úgy megőrizni erejüket, hogy magukat evésre kényszerítsék, de lehet, hogy szívesen fogyasztanának egy keveset legkedvesebb ételükből.

Ha a halál bekövetkezte nem órákon vagy napokon belül várható, az intravénás vagy orrszondás táplálék- és folyadékbevitel megkísérelhető, hogy kiderüljön, ezzel javul-e a beteg közérzete, szellemi és fizikai állapota. Mindazonáltal sokan nem veszik szívesen, ha ilyen módon táplálják őket. Bármelyik módszert választják is, a haldokló és családja egyértelműen meg kell állapodjon az orvossal, hogy mivel próbálkoznak, és ha az nem hoz eredményt, mikor fejezik be a próbálkozást.

A kis mennyiségű élelem- és folyadékbevitel nem jelent szenvedést a betegnek. Valójában a szív és a vese működésének romlásával a normális mennyiségű folyadék bevitele gyakran légzési nehézséget okoz a tüdőben felgyülemlő folyadék miatt. A kisebb táplálék- és folyadékbevitel esetleg kevésbé teszi szükségessé a leszívást, mivel kevesebb folyadék lesz a torokban, valamint ezáltal csökkenhetnek a rákos betegek fájdalmai, mivel a daganat körüli duzzadás is kisebb lesz; emellett hozzásegítheti a szervezetet ahhoz, hogy nagyobb mennyiségben termelje saját fájdalomcsillapító anyagait, az endorfinokat. Emiatt nem tanácsos erőltetni, hogy a haldokló betegek egyenek és igyanak, különösen ha ez korlátozásokkal, vénába vezetett szondák alkalmazásával, vagy kórházi tartózkodással jár együtt.

Sok haldokló beteg nem képes szabályozni széklet- és vizeletürítését (inkontinencia), ami lehet valamilyen betegség, illetve általános gyengeség következménye. Ezt egyszerhasználatos inkontinencia betétekkel és megfelelő higiénés körülmények biztosításával lehet kezelni.

A haldokló betegeknél könnyen kialakulhatnak felfekvések, melyek sok kellemetlenséget okoznak és fertőzésekhez vezethetnek. Ennek azok esetében nagy a veszélye, akik keveset mozognak, ágyhoz kötöttek, vagy idejük nagy részét ülve töltik. Az ülő helyzetben a bőrre nehezedő szokványos nyomás, vagy az ágyneműkben való mozgás felsérthetik a bőrt. Mindent meg kell tenni a bőr védelmére, és azonnal jelezni kell az orvosnak, ha a bőrön pirosodást vagy repedést észlelnek. A felfekvések kialakulásának valószínűsége a testhelyzet gyakori megváltoztatásával csökkenthető.

A halálhoz vezető legtöbb betegség kimerültséget okoz. A halála előtt álló beteg megpróbálhatja a feltétlenül fontos tevékenységekre tartalékolni energiáit. Az orvosi rendelőbe való utazás, vagy a többé már nem használó testgyakorlatok gyakran fölöslegessé válnak, különösen ha a fontosabb tevékenységekhez szükséges energiát emésztik fel. Az élénkítő hatású gyógyszerek néha segítenek.

Az élet végéhez közeledéskor érzett bánat természetes reakció, de nem tekinthető depressziónak. Aki depressziós, az elveszíti a külvilág eseményei iránti érdeklődését, csak az élet árnyoldalát látja, és érzelemmentes. Ha a haldokló és családja ilyen jeleket észlel, orvoshoz kell fordulni, hogy az esetleges depreszsziót megállapíthassa és kezelhesse. Az általában gyógyszeres kezelésből és tanácsadásból álló terápia gyakran hatékony, akár az élet utolsó heteiben is, és sokat javíthat a beteg hátralévő napjainak hangulatán.

A szorongás a hétköznapi aggodalmaknál többet jelent: olyan mértékű aggodalmat és félelmeket, melyek a mindennapi teendők végzését is gátolják. Az információhiány vagy éppen a túl sok információ miatt érzett szorongást enyhítheti, ha megfelelő tájékoztatásért vagy segítségért szakemberhez fordulnak. Aki stresszhelyzetben egyébként is hajlamos a szorongásra, valószínűleg halála előtt is így reagál majd. Azok a megoldások, melyek a múltban segítettek - például bátorítás, gyógyszerek, vagy az aggodalmak termékeny törekvésekké alakítása -, feltehetőleg halála előtt is segítik az adott személyt. A halála előtt álló szorongásos betegnek tanácsadóktól kell segítséget kérnie, és szorongáscsökkentő gyógyszerek alkalmazása is szükségessé válhat.

A súlyos betegséggel küszködők könnyen válnak zavarttá. Ezt a zavartságot egyes gyógyszerek, kisebb fertőzések, vagy akár a lakókörnyezet megváltozása is siettetheti, ugyanakkor bátorító szavakkal, az adott helyzet elmagyarázásával könnyíteni lehet az állapoton. Mindazonáltal értesíteni kell az orvost, hogy a zavartság kezelhető okait megtalálják. A nagymértékű zavartságot mutató betegek esetében szükségessé válhat enyhe nyugtatók alkalmazása, vagy az állapot folyamatos ellenőrzése szakember által.

A zavart haldokló betegek nincsenek tisztában a halál közelségével, azonban előfordul, hogy rövidebb időszakokra gondolkodásuk meglepő módon kitisztul. Ezen időszakoknak nagy jelentősége lehet a családtagok számára, ugyanakkor, helytelenül, a javulás jeleként értelmezhetik; fel kell készülniük az ilyen időszakok előfordulására, de nem szabad bekövetkeztüket biztosra venni.

A haldokló betegek csaknem fele utolsó napjainak nagy részét eszméletlen állapotban tölti. Ha a családtagok úgy gondolják, hogy az eszméletlen beteg esetleg hallja, amit mondanak, ennek megfelelően elmondhatják búcsúzó szavaikat. A legbékésebb elmúlásnak tekinthető, ha valakit eszméletvesztéses állapotban, álmában ér a halál, különösen, ha a család is megbékélt, és mindent megtettek, amit szerettek volna.

A halált okozó betegségek gyakran járnak nagyfokú mozgáskorlátozottsággal. A betegek fokozatosan képtelenné válnak a ház körüli teendők elvégzésére, ételeik elkészítésére, pénzügyeik intézésére, közlekedésre és önellátásra. A halála előtt álló legtöbb beteg utolsó heteiben segítségre szorul. Az ilyen jellegű mozgásképtelenséggel előzetesen is lehet számolni, és ennek megfelelően olyan lakóhely választható, amely kerekesszékkel, illetve a segítséget nyújtó családtagok számára jól megközelíthető. Foglalkozás-terápia, fizikoterápia vagy otthoni ápolás igénybevételével segíthetik a beteget abban, hogy akkor is otthonában tartózkodhasson, amikor már mozgása igen korlátozott.

8. FEJEZET A halál és a haldoklás